Celeb

Családja körében érte a halál Wichmannt

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2020.02.14.

Családja végig mellette volt, szólni már nem­igen tudott, rohamosan romlott az állapota. Wichmann Tamást a László Kórház VIP-termében érte a halál.

Forrás: Bánkúti Sándor

Szerda este, 21 óra 33 perckor Wichmann Tamás feladta élete legkeményebb küzdelmét. Egy héttel korábban ünnepelte 72. születésnapját, akkor a kórházban, miután addigra leálltak a kezelésével, azt nyilatkozta lapunknak: otthon, családja körében szeretne jobb létre szenderülni. Utolsó kívánsága csak félig teljesült. Családja körében, de a kórházban ér­te a vég.

– Bent voltunk nála mind, fogtuk a kezét, úgy aludt el – árulta el a Borsnak özvegye, Rozika. – Nem voltak utolsó szavai. Próbált mondani valamit, de már nem volt magánál. Napról napra rohamosan romlott az állapota, ezért nem engedték már haza. Vele voltunk, végig.

Elválaszthatatlan barátja, Kű Lajos kedden járt bent nála. 

– Épp akkor érkezett hozzá a pap feladni az utolsó kenetet – mesélte az olimpiai ezüstérmes focista. – Hallottam a nővéreket, ahogy mondják a hozzátartozóknak, hazavihetik a ruháit. Akkor már tudtam, mekkora a baj.

Wichmann tavaly szeptemberben döbbenetes őszinteséggel először a Borsnak vallotta meg: 2017 óta küzd a rákkal.

– Fájdogált a gyomrom, de nemigen törődtem vele. Ám csak nem akart múlni – nyilatkozta akkor. Miután kiderült a baj, felhagyott a legendás Kazinczy utcai kocsma üzemeltetésével is, nyugodtabb életre rendezkedett be. – Unokázom, sportrendezvényekre járok, ha hívnak – mosolygott erőtlenül. – Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, főleg a korosztályomnak, hogy vegye komolyan a rendszeres szűrővizsgálatokat, amíg nem késő – tette hozzá a mind gyengülő kenukirály. 

Temetése időpontja még nem ismert, vélhetően a Farkasréti sírkertben helyezik örök nyugalomra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról