Celeb

Családi biznisz: fia koppintja Postás Józsit

ozs

Létrehozva: 2015.03.05.

Postás Józsi fiát is megcsapta a showbiznisz szele. A 11 éves Benedek zeneiskolába jár, ahol Postás Józsinak öltözve szórakoztatja saját korosztályát.

Nem esett messze az alma a fájától: Postás Józsi fia zenei pályára készül. Benedek már 4-5 éves korában apukája sapkájában, postástáskájával a nyakában színpadi előadásokat produkált szülei nagy örömére. A kissrácot végül a showbiz­nisz ragadta magával, a küldemények kézbesítése egyáltalán nem vonzza.

– Kiskora óta megvan Benedekben a muzikalitás, ezért is jár zeneiskolába. A zongorát választotta, énekelni is tanul, később majd kiderül, hogy ezzel akar-e foglalkozni vagy netán geológus lesz. Természetesen örülnék, ha a színpadot választaná – mesélte a büszke apa. – Már évek óta fellépünk gyereknapokon és Mikuláskor egy közös gyerekműsorral. A dalok mellett egyéb meglepetésekkel is kedveskedünk a gyerekeknek: teszek a táskámba édességet, lufikat, a fiam meg a színpadról osztogatja nekik. Ilyenkor felváltva próbáljuk a gyerekeket szórakoztatni, a gázsit pedig a végén elosztjuk.

Postás Józsi nem csak a színpadon, a dalszerzésben is számít fia közreműködésére.

– Benedeken szoktam tesztelni az új dalaimat. Mindig megmutatom neki a friss szerzeményei­met, és kikérem a szakmai véleményét. A hallása megvan hozzá, és az ötleteit is megosztja velem. Sőt, komponálni is szokott, még az is lehet, hogy az ő melódiája köszön vissza az egyik új dalomban – újságolta Jóska hozzátéve, hogy Benedek egyébként édesapja mulatós nótái mellett a mai aktuális popslágereket hallgatja legszívesebben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711636812
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711636812
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711636812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091060_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenettel hagyta hátra Magyarországot Rubint Réka és Schobert Norbi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók