Celeb

Csak a halál választhatta el Pumuklit és Éder mestert

A. T.

Létrehozva: 2017.09.24.

Éder mester és Pumukli sorsa abban a pillanatban összefonódott, hogy meglátták egymást. A jószívű, örökmozgó, csintalan kobold hű társra talált a jámbor, nyugodt, dolgos asztalosban. Kettejük éle­téről szól a Pumukli kalandjai című sorozat, mely NSZK–osztrák–magyar koprodukcióban 1982-től 1989-ig készült. A mesesorozat különlegességét az adta, hogy az élő szereplős részt animációval ötvözték, vagyis Pumukli alakját rajzolták, Éder mestert pedig Gustl Bayrhammer német színész alakította. Az alkotók három sorozatot készítettek, az első 52, a második 13 részből állt, a harmadik gyártásában hazai szakemberek már nem vettek részt. A filmsorozat igazi csapatmunkát igényelt, mivel az élő személyes jeleneteket a német partner forgatta, míg az animációs részeket Magyarországon tették hozzá Ternovszky Béla rendezésében.

A történet

Pumukli, a kis kobold elrejtőzik egy asztalosműhelyben, majd hozzáragad egy enyvesdobozhoz, ezáltal látható lesz Éder mester számára. A kobold és a mester lassan megszereti egymást, de a koboldot egy gonosz kék hajómanó a tengerre csábítja. Később Pumukli hazatér, de addigra Éder már halott, unokaöccse vezeti a műhelyt, aki szintén megszereti a koboldot.

– Összesen huszonhat részt rendeztem. Rendkívül idő- és munkaigényes feladat volt. Kezdetben még odautaztam a forgatásokra, de aztán rájöttem, hogy érdemben nem tudom a munkát befolyásolni, így később nem éltem ezzel a lehetőséggel – mesélte lapunknak Ternovszky, majd beavatott minket Pumukli születésének történetébe. – A bajor tévé elérkezettnek látta az időt arra, hogy animációs sorozatot készítsen, de ezen a téren még nem voltak tapasztalatai, a magyar animáció pedig akkor komoly elismertségnek örvendett.

A stáb hatékonyan és sikeresen dolgozott együtt, de tíz év után a pénzügyek megmérgezték a kapcsolatot. 

– A német partner fülébe valaki bogarat ültetett: a Pannónia Filmstúdió tisztességtelenül osztja el az anyagi javakat, így megszüntették az együttműködést. A vádak alaptalanok voltak. Azok, akik ezt híresztelték, közös céget alapítottak, és így folytatták tovább a munkát, de jelentős sikert már nem értek el. Végül az egész estés mozifilmet csehekkel készíttette a bajor cég. Én nagyon szerettem Pumuklit és a nézők is, jó szívvel emlékszem arra az időszakra.

A kobold élete gyökeresen megváltozott, miután Éder mester elhunyt, és unokaöccse vette át az asztalosműhely irányítását. Ezt a fordulatot nem tervezték a forgatókönyvírók, de Bayrhammer szívinfarktust kapott. Éder mestert hetvenegy évesen, álmában érte a halál.

Pusztaszeri hangja összeforrt a kobolddal

Szabó Gyula Éder mesternek, Pusztaszeri Kornél Pumuklinak kölcsönözte a hangját – olyan kiválóan, hogy a magyar néző el sem tudja képzelni a kis, vörös koboldot más hanggal. A színész is szívesen emlékszik vissza a sorozatra.

– Szabó Gyulával nagy szeretetben dolgoztunk együtt, én most lehetek körülbelül annyi idős, mint amennyi ő volt az idő tájt. Sokat tanultam tőle – nosztalgiázik Pusztaszeri, hozzátéve: heti egy-két napot, napi három-négy órát töltöttek a stúdióban. – A színházi karrieremet nem befolyásolta Pumukli, mert az arcomat nem tudták összepárosítani a hangommal.

A színész egy érdekes anekdotát is megosztott velünk.

– A valóságban soha, a filmvásznon viszont még egyszer találkoztam Gustl Bayrhammerrel. A Pumuklival párhuzamosan A klinikában Mischa ápolót szinkronizáltam, és egyszer csak Gustl sétált be a kórterembe Mischa betegeként.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában