Celeb

Cherrel ünnepel Détár Enikő

F. Zs.

Létrehozva: 2019.02.27.

Tegnap ünnepelte az 55. születésnapját az Artisjus-díjas színésznő, de ahelyett, hogy a barátnőivel bulizott volna, új szerepet próbált. Azt mondja, ez teszi maradéktalanul boldoggá, teljessé.

Forrás: Purger Tamás

A színpad szélén, a takarásban vette fel a telefonját Détár Enikő, amikor a születésnapján felköszöntöttük kedd kora délután. Suttogva beszélt, hiszen a kollégái színpadon álltak, és neki is csak egy percnyi ideje volt, hogy fogadja a gratulációt, azután szaladnia kellett játszani.

Amikor azt kérdeztük tőle, mivel ünnepli az ötvenötödiket, gondolkodás nélkül rá­vágta: 

– Munkával, természetesen! A Tu­ray Ida Színházban a Rocknagyi című darabot próbáljuk Fe­hér Adrienn-nel, Xantusz Barbarával és Fehérvári Péterrel – sorolta halkan.

– Szurdi Miklós rendezi, imádom ezt a darabot, én va­gyok Cher. A születésnapomat nem is tölthetném ennél kellemesebb környezetben, kollégák és barátok vesznek körül, és azt csinálom, amit a világon a legjobban szeretek – mondja, majd hozzáteszi: – Számomra ez nem munka, hanem kihívás, hivatás és szórakozás egyszerre. 

Détár Enikő szerint egyébként a számoknak nincs jelentősége az életben, nem érez semmi különlegeset, hogy idén két ötöst lát az életkora mellé írva. 

– Soha nem gon­dol­kodom a koromon, a húszas éveimben nem éreztem azt, hogy túlságosan fiatal lennék bármihez is, ami­be belevágtam, illetve most sem gondolom azt, hogy túlkoros len­nék bármihez is. Ha rajtam mú­lik, a hatvanadik születés­na­po­mat is a színpadon fogom tölteni, ugyanígy a kollégák és a ba­rátok között, valami jó kis sze­repet próbálok éppen. 

A szerelem tartja fiatalon 

Enikő nemrégiben adott interjút a lapunknak, amelyben elmondta, hogy valószínűleg a nála tíz évvel fiatalabb párjának, Péternek is köszönhető a kirobbanó fizikai és lelki állapota. 

– Minden bizonnyal ez a szerelem is hozott egy jó kis pozitív hormonális változást. (...) Nem érdekel, hogy az én koromban már illene néninek lenni! Imádom a hosszú hajamat, ami egy árnyalattal halványabb színű, mint pár éve, és szeretem a dögös, nőies ruháimat is, amelyekben mindig tetszem a páromnak – mondta korábban a Borsnak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635612
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090844_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635612
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090932_auto_resized.jpg
travelo.hu

Űrfotó - Hazánkban a Balatonról készített elsőként képeket a magyar műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók