Celeb

Charlie Sheen teherbe ejtett egy pornósztárt

Bors

Létrehozva: 2015.11.18.

Hat volt szexuális partnere már biztosan bepereli a színészt, sőt volt olyan, aki a múlt héten feküdt le Sheennel, és csak lesett a nagy keddi bejelentés hallatán, mert a színész neki egyetlen szóval sem említette, hogy HIV-fertőzött lenne.

Két exbarátnője, Bree Olson és Natalie Kenly is feldúltan említette, hogy amíg együtt jártak, Charlie Sheen mélyen hallgatott a betegségéről. Bree Olson egyenesen szörnyetegnek nevezte a világsztárt, pedig már 2011-ben szakítottak, vagyis előfordulhat, hogy Sheen akkor még nem is volt HIV-fertőzött.

De van, aki jóindulatúan áll a botrányhoz. Kacey Jordan pornószínésznő például kizártnak tartja, hogy Sheen bárkit tudatosan megfertőzött volna. Ő maga 2011-ben 30 ezer dollárt (8,7 millió forint) kapott egy éjszakáért, amikor órákig pornót néztek együtt, majd szeretkeztek.

A gumi elszakadt, és az akkor huszonhárom éves lány teherbe esett Sheentől, de elvetette a gyereket. Jordan a maga részéről nem csodálkozik azon, hogy az életet habzsoló színész megfertőződött, ismerve vonzalmát a pornósok és transzszexuálisok iránt.

Az elmúlt esztendőkben pedig Sheennek összesen ötezer szexuális partnere volt. Legkeményebb napjain 600 ezer forintnak megfelelő összeget költött drogokra. „Szinte lehetetlen eltúlozni partizási szokásait” – mondta egyik ismerőse.

Kacey Jordan, boldogan, gyermek nélkül

A mámorból kiszakadni látszó Sheen beismerte: anyagi nehézségei vannak. Ez nem is csoda, hiszen összesen körülbelül 10 millió dollárt (mintegy 29 milliárd forint) perkált ki azért, hogy néhány ember lakatot tegyen a szájára. Egy éve pedig nem dolgozik, nincs bevétele. Valahogy mégiscsak megoldja majd a helyzetét, hiszen összesen három Beverly Hills-i villája van, és most arra készül, hogy közülük kettőt eladjon. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról