Celeb

Cenzúrázták az Első Emelet dalait - videó

Fái

Létrehozva: 2019.07.20.

Ma már hihetetlen, de néhány évtizede még a popdalokat is cenzúrázták. A Bencze Show – Időutazás című műsorban Bencze Attilának mesélte Patkó Béla Kiki, hogy ez az Első Emelet dalaival is megtörtént. Többek közt azzal a szerzeménnyel, amit az első magyar szépségkirálynő, Molnár Csilla öngyilkossága kapcsán írtak. 

– A halála után nem sokkal született a dal, a Szépek szépe balladája, amit a kö­vetkező lemezünkre rá is tettünk – ma­gyarázza a Borsnak Kiki.

– A televízióban le akartuk játszani, de azt mondták, ezt biztosan nem. Évekig nem engedték. Egy lány ön­gyilkos lett, és a részleteket senki nem tudta. Nem tudom, mit élt meg tizenhét évesen, de biztosan nem azért tette, mert a legszebbnek választották, királynő lett. Valami történhetett, valami érhette, amit nem tu­dunk. A valós ok sosem de­rült ki, csak sejtéseink lehetnek. Nem akarták, hogy ez a történet tovább generálódjon. Nem akarták, hogy feszegessük, inkább söpörjük a szőnyeg alá. Csak 1989 után szűnt meg a cenzúrázás, onnantól játszhattuk a dalt, de akkor már nem volt aktualitása, bármilyen furán hangzik is. 

Magyarország szépe 1986. július 10-én, kora délután a fonyódi családi házukban halálos adag gyógyszert vett be, az életét nem tudták megmenteni. Egy ország gyászolta a gyönyörű, 17 éves lányt.

– Vannak emlékképeim, ismertük, valahol találkoztunk – idézi fel Kiki.

– Annyi fellépésünk volt abban az időben, hogy lehetetlen mindent pontosan felidézni. De ez volt az első szépségverseny, és ha ilyen borzasztó tragédiával végződik, arra mindenki emlékszik. Egyébként azt a sort, hogy Állj, vagy lövök! a rádióban csak úgy énekelhettük, hogy Állj, mert jövök. Így azért elég fura volt. A sanzonbizottság cenzúrázta a szövegeket, több dalunknál is, mondták a szövegírónak, hogy írja át a versszakot, a refrént. Tiltották, tűrték, támogatták – mi ennek az érának a végét kaptuk el. Nem voltunk klasszikusan alternatív zenekar, de azért a mi szövegeinkben is voltak üzenetek, mint például a vadkelet, de érdekes, ezek meg átmentek – emlékezett vissza a nyolcvanas évekre a zenész. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713527413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/T20uwgw1Vknkf9wCkccFf15UwJipxUt9bE_Vf2iNVic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5ZWUxYjNlMGJjZTQyOTBhYjM0ZWUyYzkzMjc0YTE3.jpg
Baleset

Felfüggeszthetik a forgatást: kamerák előtt szenvedett balesetet a legmókásabb színészünk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal