Celeb

Caramel megríkatta a szerelmét

Bors

Létrehozva: 2015.12.22.

Ritka pillanat: együtt láthattuk nyilvános rendezvényen Caramelt és feleségét. Az énekes egy évtizedes karrierjét ünnepelte az Arénában, amit Szilvi sem hagyott ki.

Már-már hagyomány, hogy Molnár Ferenc Caramel teltházas koncerttel búcsúztatja az évet. A 2005-ös Mega­sztár-győztes idén is csordultig töltötte a Papp László Budapest Sportarénát, de tizenkétezer ember társaságában is bensőséges hangulatot teremtett például azzal, hogy a Szállok a dallal című első slágerét a gigantikus színpad helyett a nézőtér sorai között állva adta elő. Nem kevésbé intim pillanat volt, amikor a Te vagy az a lány című nótája közben Szilvire pillantott, aki könnyeivel küszködve énekelt vele.

– Nagyon büszke vagyok Ferire, ezt egyszerűen nem lehet szavakba önteni – csuklott el Szilvi hangja a koncert után az öltözőben, ahol a pár interjút adott a Borsnak. Azt is elárulták, hogy az énekes egy időre háttérbe szorítja karrierjét a család kedvéért.

– Alkotói szabadságra megyek, de nyilván nem játszhatom el a közönségemmel, hogy se dalt, se koncerteket nem kap tőlem 2016-ban. Az elmúlt három évben nagyon kevés időm jutott arra, hogy elmélyedjek a dalszerzésben úgy, ahogy azt szeretném, így jövőre sokkal kevesebb lesz a fellépéseim száma, és amit elvállalok, az különleges alkalom lesz.

A másik fontos szempont az, hogy nagyon hiányzik a kislányom, a feleségem, a szüleim, a családom – nyúlt Szilvi ke­zéért az énekes, akin érezhető, bolondul kislánya gyönyörű édesanyjáért.  

Nem csak a magánéletben, a munkában is teljes az összhang közöttük. Szilvi sminkesként dolgozott a produkcióban, amelyben Pá­pai Joci és bandája volt az előzenekar, majd az est folyamán a Wellhellóból jól ismert Diaz, és Radics Gi­gi is feltűnt Caramel mellett.

– Ők az életem részei, nem volt kérdés, hogy felkérem őket. Joci ezer éve a barátom, Diaz is tíz éve töretlenül mellettem áll, Gigit szintén évek óta mondhatom barátomnak. A legjobb énekesnő Magyarországon, nagy álmom volt vele énekelni.

Az este nem csak a közönség számára tartogatott meglepetéseket. A 33 éves énekes könnyeivel küszködött, amikor Lélekdonor című száma közben a tömeg mobilok segítségével fényárban úsztatta a nézőteret.

– Csodás volt a kö­zönség, és bizony össze kellett kapnom magam, amikor megláttam a színpadról, hogy a koncert vé­gén fénybe borul a nézőtér – mesélte elérzékenyülve az énekes, aki boldogan tapasztalta, hogy koncertje a béke szigete volt.

– Szétnéztem, és azt láttam, hogy ott ül három cigány ember, mellettük két magyar, emitt ázsiaiak, ott meg színes bőrűek. Kell ennél nagyobb dolog? Egy olyan feszült világban, ahol folyamatosan csak a különbségekről beszélünk, ez az este számomra felért egy csodával. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...