Celeb

Bútorokat borogatott a féltékeny Diana

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.06.27.

Diana hercegnőt jótékony természetével és tragikus sorsával azonosítja mindenki. Ám életrajzírója szerint gyakran volt szeszélyes és dacos.

Hiába teltek el évtizedek, még ma is megunhatatlannak tűnik Diana hercegnő, Károly herceg és Camilla szerelmi háromszögének története. Ezúttal a brit királyi udvarban bennfentes író, Penny Junor állt elő egy leleplező kötettel, amelyben a szívek hercegnője szerelmi életének legmocskosabb titkait tárja a nagyközönség elé.

Az írónő egy ízléses fordulattal a jelenlegi hercegné, Camilla hetvenedik születésnapjára időzíti a könyvet, amelyben nemcsak Diana, de az össze érdekelt fél viselt dolgait kiteregeti. Az önmagában nem újdonság, hogy Diana tudott férje Camillával való szoros kapcsolatáról, amit a házasságuk alatt is szinte nyíltan folytatott. A hercegnő látszólag diszkréten kezelte a dolgot, legalábbis a külvilág felé, a négy fal között azonban szó szerint őrjöngött a féltékenység miatt.

A könyv szerint néhány hónappal Károllyal való – ma már nyugodtan kijelenthetjük – kényszer­esküvője előtt Diana drasztikusan megváltozott: szeszélyes, dacos és kiszámíthatatlan lett. Egyre gyakoribbak voltak az ok nélküli kirohanások, hisztérikus rohamok. Szembefordult a barátaival is, mert azt hitte, kémkednek utána. Féltékeny volt mindenkire, aki csak egy kis időt is töltött Károllyal, még a királynőre is – azt képzelte, a háta mögött róla sutyorognak. Ám féltékenységének fő célpontja Camilla volt.

Kikényszerített házasság

A Diana Spencerrel kötendő házassága Károly hercegre is súlyos teherként nehezedett. Anyja, II. Erzsébet előtt sosem titkolta, hogy Camilla élete nagy szerelme, de ő nem volt elfogadható hercegnéjelölt, ráadásul addigra férjhez is ment Andrew Parker Bowles-hoz. A királynő nem fogadta el Károly házasság elleni érveit, így a trónörökös végül beadta a derekát. A Dianával való esküvő előtti éjszakán a herceg hajnalig az ablaknál állt, és zokogott, anyja egyik udvarhölgye vigasztalta, aki szintén nem tartotta jó döntésnek kettejük egybekelését.

Diana persze nem képzelődött, vőlegénye hűtlenségére tárgyi bizonyítékokat is talált. Egyet épp két héttel az esküvőjük előtt: egy arany karkötőt kék színű díszítéssel, amit férje a szeretőjének szánt. A karkötőbe G és F betűk voltak karcolva, utalva a Gladys és Fred nevekre: így szólította egymást titokban Camilla és Károly.

De nászútjukon is ott lebegett a szerető szelleme: Diana szeme láttára esett ki egy Camillát ábrázoló fénykép Károly tárcájából, majd a hercegnő kiszúrta, hogy férje mandzsettagombjába egy C betűt véstek: férje nem is tagadta, kitől kapta.

Diana üvölteni kezdett az értetlenkedő Károllyal, gyarapítva számtalan vitájukat. Károly egyre kevésbé kereste felesége társaságát, akit a magány csak még jobban frusztrált. Még friss házasként a Balmoral-kastélyban szálltak meg, Károly ott is köddé vált. Órák múlva arra tért vissza, hogy Diana zokogva járkál fel-alá, a bútorokat borogatja, és ordítozik a személyzettel.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók