Celeb

Bulgáriában kocsmáztak az Egri csillagok sztárjai

A. T.

Létrehozva: 2017.06.25.

Janicsár horda, Szulejmán szultán, Jumurdzsák, Dobó István, Vicuska és Gergő, na és persze ármány, hazaszeretet, árulás és szerelem. Az 1500-as évek Eger városába utazunk vissza, amikor is a törökök megpróbálták bevenni a várat, de a hős magyaroknak köszönhetően ez nem sikerült.

Vicuska csodás volt

Venczel Vera akkoriban az egyik legszebb magyar színésznő volt. Vicus alakítójába férfiak tucatjai voltak szerelmesek. Benkő Péter így emlékszik vissza a huszonéves színésznőre.– Varázslatosan szép lány volt, ugyanakkor megfontolt, mély gondolkodású. Komolyan vette a feladatát, mélyen átélte a karakterét. Jó volt vele dolgozni – mondta a színész.

A valós eseményeken alapuló történetet Gárdonyi Géza fűzte regénnyé Egri csillagok címmel, majd Várkonyi Zoltán álmodta filmvászonra. Az egész estét betöltő film 1968. december 19-én került a hazai mozikba. Az elképesztő látványvilág mellett fantasztikus színészgárda garantálta a sikert, csak hogy néhány nevet említsünk: Bárdy György, Sinkovits Imre, Bitskey Tibor, Bessenyei Ferenc, Latinovits Zoltán, Major Tamás, Ruttkay Éva, Venczel Vera, Gobbi Hilda. Sajnos, a legtöbben már nincsenek köztünk. Az időutazásban most Benkő Péter lesz segítségünkre, aki Török Jancsi bőrébe bújt a filmben.

– Két nyáron át forgattuk az Egri csillagokat, örök élmény marad minden perce – nosztalgiázik a színész, akitől megtudjuk azt is, hogy az akkori hatalom támogatta a filmet, mert erősíteni akarták a lakosságban a magyarságtudatot. A honvédelmi miniszter még ötezer sorkatonát is felajánlott statisztériának.

– Óriási szervező munka volt az egész. Amikor Bulgáriában forgattunk, akkor is minden precízen meg volt szervezve. Esténként pedig megkérdeztük a helyi erőket, hova érdemes mennünk. Sok jó kocsmát, éttermet ajánlottak nekünk. Érdekes dolgok is történtek. Már az első napokban egy fekete autóval, egy láda pezsgő kísértében megjelent egy lány a forgatáson. Ez többször is előfordult. Később itthon láttam viszont, kiderült, egy befolyásos bolgár politikus lánya volt.

Benkő Pé­ter néhány kulisszatitkot is elárult a nagy csatajelenetekről, arról a híres jelenetről is, amikor a várvédők forró szurkot öntenek a várfalra létrákon kapaszkodó törökök nyakába, akik így sorra zuhannak a fal tövébe.

– A forró szurkot festékanyaggal he­lyettesítettük, a füstölő katlanokban pedig száraz jég volt vízbe téve, a várfalhoz állított létrák alatt pedig dobozok tompították az eséseket. A tüzek viszont igaziak voltak. Sőt! A   felépített vár egy része le is égett. A munka hevében valaki véletlenül felgyújtotta a makett egy részét. Az operatőrök azonnal kapcsol­tak, mozgósították azokat, akik épp jelmezben voltak és azt kérték, üssék-verjék egymást, ők pedig rögzítettek mindent. Harminc perc alatt porrá égett a díszlet egy része.

Érdekességek

– Az első részt Bulgáriában forgatták.
– A második részhez Pilisborosjenőn megépítették az egri vár hasonmását, ami méreteiben is megközelítette az eredeti várat.
– A pletykákkal ellentétben a filmben nem láthatóak olyan bakik, amiben a szereplők órákat és modern ruhákat viselnek. Az éles jelenetek előtt werkfilmet forgattak és ezek a felvételek valahogy napvilágot láttak. A filmben viszont mindenki csak a jelmezét viselte.
– A szereplőket megtanították lovagolni és harcolni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586511
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586511
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában