Celeb

Bukta Kiss Daniella a közönségkedvenc pozíciót

Bors

Létrehozva: 2015.12.08.

Úgy tűnik, hiába vezetett toronymagasan a szépség a közönségszavazáson, most elölről kezdhet mindent.

Mint arról a BorsOnline is beszámolt, Kiss Daniella sokak tetszését elnyerte, pár héttel korábban ugyanis magasan az első helyen állt a Miss World közönségszavazásán - több, mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyen álló lesothói lány. Most azonban sajnos újra kell kezdenie a szavazatok gyűjtögetését, köszönhetően annak, hogy a verseny szervezői azt szeretnék, innen csak a hivatalos alkalmazáson keresztül jöjjenek a voksok.

“Sajnos nem tudom miért de az előző szavazást törölték! A továbbiakban úgy tudtok engem támogatni, hogy letöltitek a hivatalos Miss World applikációt és azon belül tudtok rám szavazni egy nap többször is! Kérlek titeket, hogy szavazzatok rám a továbbiakban is mert most kicsit elkeseredtem!” - írja Daniella egy Facebook-posztban.

Tehát a feladat adott: appot letölteni, és szavazni! 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141929_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók