Celeb

Bugyik és bugyik hiánya – ilyen fülledt volt a Grammy-gála – fotók

Bors

Létrehozva: 2016.02.16.

Merész ruhaköltemények és szexi villantások színesítették az idén 58. alkalommal megrendezett Grammy zenei díjátadó gálát Los Angelesben.

Lady Gaga és Taylor Swift bugyiban érkezett, és ezt nem is szégyellte megmutatni, többen azonban még alsóneműt sem húztak a zeneipar legjelentősebb eseményére. A legtöbb szem Ciarára szegeződött a vörös szőnyegen: az énekesnő ugyanis nem csak Grammy-jelölés, de gyakorlatilag ruha nélkül érkezett a díjátadóra. Szerencsére semmi Marilyn Monroe-s fuvallat nem jött, mert akkor fotósok tucatjai láthatták volna anyaszült meztelenül a texasi sztárt, aki ezzel a húzással garantáltan beírta magát a Grammy-történelembe – vagy legalábbis biztosította, hogy néhány napig róla szóljon minden.

 

Ciara (@ciara) által közzétett fénykép,

 

Ciara mellett Manika is emlékezeteset villantott: a Mirror egyenesen a Grammy egyik legrosszabbul öltözött sztárjának nevezte. Jogosan? Döntse e Ön! Íme:

Persze a show nem csak a látványról szólt: többen morogtak Adele elrontott előadása miatt, amit később egy zongorahúrok közé pottyant mikrofonnal próbált kimagyarázi – ugyanakkor Taylor Swift beszólása és Lady Gaga performansza is emlékezetessé tette az estet. Rihannát is sokan emlegették, miután az utolsó pillanatban – orvosi tanácsra – lemondta a fellépését.

A női előadók közül a 26 éves Taylor Swift három díjat is bezsebelt – a legjobb énekes popalbum, a legjobb album és a legjobb videoklip – majd köszönőbeszédében beszólt a korábban őt kritizáló rappernek, Kanye Westnek: a sikereit nem a rappernek, hanem kizárólag magának és a rajongóinak köszönheti.

Justin Bieber hatéves öccsével érkezett, aki láthatóan ugyanúgy diktálni akarja a frizuradivatot, mint a bátyja. A fiatal sztár előadása alatt egyébként szintén technikai hiba történt, de profin túllendült rajta.

 

Gaga David Bowie előtt tisztelgett

Különleges performansszal tisztelgett a január 10-én elhunyt zenészlegenda, David Bowie előtt Lady Gaga. Az énekesnő rövid vörös hajjal, és az ikonikus piros villám alakú arcfestéssel lépett színpadra, ahol számos Bowie slágerből álló egyveleget adott elő. Természetesen Gaga sem fogta vissza magát öltözködés terén - bár tőle nem is vártunk nagyon semmi mást. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088810_auto_resized.png
origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711514
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711514
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel