Celeb

Bugaci kaszkadőr trükközött Johnny Depp, Orlando Bloom és Russell Crowe helyett

Gergály Judith

Létrehozva: 2018.09.30.

Ha kíváncsi rá, ki volt Orlando Bloom dublőre a Mennyei királyságban vagy ki lovagolt állva, két lovon a Karib-tenger kalózaiban Johnny Deep helyett, elég Bugacig mennie. Ifj. Juhász László 17 éves kora óta szerepel filmekben.

Ahogy mondani szokták ifjabb Juhász László lóra született. Édesapja négyesfogathajtó-világbajnok, így várható volt, hogy fia a nyomdokaiba lép. Laci gyerekkora óta versenyzett kettes fogattal, amiben szép eredményeket ért el. 17 évesen azonban belekóstolt a filmesek világába, és azóta profi csapattal és gyakran 40-50 lóval járja a világot lovaskaszkadőrként és -koordinátorként. A leghíresebb hollywoodi filmekbe kap felkérést és olyan színészekkel dolgozik, mint Jamie Foxx, vagy Johnny Deep. Laci kiskunfélegyházi tanyáján fogadott bennünket.

– Még gimnazista voltam, amikor elindultam ezen az úton. Édesapámnak szóltak, hogy szükség lenne lovakra egy filmforgatáshoz. Lovászfiúként kezdtem, ápoltam az állatokat, később lovasedző lettem, aztán sportlovas, lókiképző és így haladtam fokozatosan a kaszkadőrködés felé – mesélt Laci a kezdetekről.

2004-ben az első emlékezetes élménye, amikor Marokkóban forgatták a Mennyei királyságot Orlando Bloommal, abban még egy kisebb feladatot kapott, ő vágtázott a film elején, majd belelökte a kovácsot a tűzbe. Aztán 2009-ben hívták Angliába a Russell Crowe főszereplésével készült Robin Hood forgatására, ám azt nem vállalta el a versenyzés miatt.

– Sajnos lesérült az egyik lovam, egy oszlopnak csapódott, s ugyan komolyabb baja nem esett szerencsére, ám az egész világbajnokság elúszott. Akkor úgy döntöttem, ezentúl a filmes feladatokra fogok inkább koncentrálni – mesélte, s a filmes munkái időközben annyira megszaporodtak, hogy két éve versenyzett utoljára.

Nagy álma vált valóra 2014-ben, amikor felkérték a kultikus alkotás, a Ben Hur újraforgatására, hiszen ez volt a kedvenc filmje és a lovas részeket ő koordinálhatta végig. Ahogy egyre több filmben szerepelt, egyre több tapasztalatot szerzett, mára pedig komplett, profi szolgáltatást képes nyújtani a filmekhez, ami azt jelenti, hogy nemcsak a lóidomítás és a dublőrködés a feladata, hanem az adott film hangulatához a legtöbb lovas felszerelést is ő biztosítja.

– A Juhász Team kamionjaival egyszerre 60 lovat tudunk szállítani, több száz nyergem, lószerszámom van különböző korokból, és legalább 120 lovas kocsi, legyen az római kori, vagy éppen világháborús szekér – mutatta a Vasárnapi Borsnak az elképesztő gyűjteményt. Nem könnyű feladat sok lóval egyszerre dolgozni, és bizony vannak olyan jelenetek, amikor nehéz meggyőzni az állatokat, hogy csinálják végig a jelenetet. Például amikor lépcsőn felfelé kell vágtázni, vagy tűzben, szikrák között.

– A legújabb Robin Hood forgatásán Zeusszal falat kellett áttörnünk. Polifoamokkal gyakoroltunk, de nehéz volt meggyőzni, hogy bízzon a lovasában, és higgyen nekem annyira, hogy ha átjön a falon, akkor sem fog megsérülni. Nem mindegyik ló alkalmas erre, százból jó, ha egy  van, de Zeusszal meg tudtuk csinálni – magyarázta Laci.

Hozzátette: az sem mindegy, milyen lovat ad a színészek alá, sokszor előfordul, hogy csak a szerep kedvéért tanulnak meg lovagolni. Leginkább csak annyira, hogy fennmaradjanak a hátán, a többi már a dublőr dolga. A lovas szerepeken túl autós kaszkadőrködést is vállal, például a Viszkis című film autós üldözéses jelentében is ő ült az Audiban. Jelenleg is két nagyobb filmen dolgozik, ám egyelőre ezekről nem árulhat el többet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713491111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713491111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713491111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713491111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók