Celeb

Bródy János Szörényiről: Olyanok vagyunk, mint az elvált szülők

Fái

Létrehozva: 2017.02.17.

A legendás zenész szerint már nincs köztük feszültség, a közös dalaik pedig összekötik őket.

Forrás: Bánkúti Sándor

A közönség nyomására másfél év után újból színpadra állítja a Játékszín a …Tied a világ! című zenés darabot. Ott lesz Szörényi Levente és Bródy János is, amikor felhangzik 19 legendás Illés-nóta.

Milyen most a viszonya Szörényi Leventével? Van önök közt feszültség?

A feszültségek már feloldódtak közöttünk – mondja Bródy János. – Kicsit olyanok va­gyunk, mint az elvált szülők, akiket a gyerekeik egy életre összekötnek. A mi gyerekeink a dalaink. Örülök, hogy Levente is fellép, ő sem hagyta volna ki. Ez már egy nagyon megalapozott barátság, az összes veszekedéssel együtt. A társadalmi helyzet megítélésében közeledett a véleményünk.

Miről is szólt ez a nézetkülönbség pontosan?

Annak idején mindketten a rendszerváltó pártok mellett léptünk fel, aztán a pártok összevesztek, és ez ránk is hatással volt. Ma már egyik sincs a palettán. Mindketten szabad magyar zenészek vagyunk, ebben egyetértünk.

Milyen érzés látni itt a fiatalokat, ahogy őrült lelkesedéssel próbálnak, énekelnek, boldogok, hogy benne lehetnek a darabban?

Örülök, hogy a mostani nemzedéket is érdeklik a dalaink. Rendkívül jó érzés, hogy ennyi év után több generáció számára is élményt, tanulságot jelentenek. Különösen, hogy ebben a tiszavirág életű műfajban, amiben feltűnnek, majd rövid időn belül el is tűnnek sztárok. Ezért is tölt el boldogsággal, hogy a könyvnapra kiadják dalszövegeim teljes gyűjteményét. Azok a dalok is benne lesznek, amik itt elhangzanak. Külön öröm, hogy a mai napig érvényesek a bennük lévő mondanivalók.

Sok gyerekük van

Ha a Szörényi–Bródy szerzőpáros elvált szülőkként tekint magára, akkor érdemes megnevezni párat közös gyermekeik közül is. Az Illés és a fonográfos időkből csaknem kétszáz közös dalt jegyeznek, Szörényi zeneszerzőként, Bródy szövegíróként. De közös mû a Kőműves Kelemen (1981), az István, a király című legendás rockopera (1983), a Fehér Anna (1988), A kiátkozott című rockballada, és a Veled, Uram! című rockopera, amit nemrég az Operettszínház is a műsorára tűzött.

Ez már szépirodalom.

Azt szoktam mondani: zenei irodalmi iparművészet. De kétségkívül művészet. A XX. század második felét nehéz megérteni a rockzene nélkül.

Ezért is harcolt a Bors, hogy legyen Nemzet Zenésze díj is, a Nemzet Művésze és a Nemzet Színésze mellett. Emlékszik, ön is támogatta?

Hogyne emlékeznék, nagyon jó kezdeményezés volt! Hol tartanak vele?

Elvéreztünk a politikusokon.

Kár, mert könnyűzenészek valóban kimaradnak a Nemzet Művésze kategóriából. Egyébként tudja, mit írtak a New York Timesban, amikor Dylan irodalmi Nobel-díjat kapott? Bob Dylannak nincs szüksége Nobel-díjra, a Nobel-díjnak van szüksége Bob Dylanre.

Visszatérve a ...Tied a világ!-ra, Puskás Peti most került be a darabba. Ismeri őt? Figyelemmel kíséri a fiatalokat?

Hogyne! Új erőkkel gazdagodott az előadás, Petit nagyon tehetségesnek tartom. A zenekara, a The Biebers együttes és a Margaret Island közt van átfedés a zenészek közt. Én a Margaret Island távoli mentora voltam, figyelem a működésüket.

Elég mozgalmas éve volt, tud már lazítani?

Lassan befejeződik az az év, ami a 70. életévemet jelenti. Rendkívül sok programon vettem részt, a legnagyobb a szülinapi koncertem volt az Arénában. Közkívánatra létrejött a Ráadás című lemez, ami a koncertre aranylemez lett. És a koncertről is megjelent pompás kivitelben egy dvd két cd-vel.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513618
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513618
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”