Celeb

Brinkmann professzor öregek otthonában halt meg

T. A.

Létrehozva: 2017.05.28.

Forrás: Northfoto

Huszonnyolc évvel ezelőtt csattant utoljára A klinika című német sorozat csapója, és noha 2005-ben még megpróbáltak két újabb bőrt lehúzni a sorozatról, népszerűsége már nem közelítette meg az anyasorozatét. A fekete-erdei kórház mindennapjait bemutató több mint hetven epizódot megélt alkotást a gyönyörű környezet, a szívszorító történetek és a jól kitalált karakterek tették felejthetetlenné. A sármos Brinkmann doktor, szívtipró fia, Udo, a bájos Elke nővér, a könnyen befolyásolható Christa és a katonai szigorúságáról elhíresült Hildegard főnővér mind-mind hozzájárultak a sorozat sikeréhez, ahogy a többi szereplő is.

– Brinkmann professzor az egész életemen nyomott ha­gyott. Elképesztő népszerűséget hozott nekem, amit természetesen a nők is kihasználtak. Noha Klausnak is voltak problémái Christával, ők harmonikusan éltek. Nekem ez nem jött össze! Négy feleség, több zajos válás van a hátam mögött, és a gyerekeim so­káig szóba sem álltak velem. Sok mindent meg­bán­tam az életemben! – nyílt meg vá­ratlanul Klausjürgen Wussow egy ezredfordulón ké­szült interjúban. 

Ahogy a színész be is vallotta, a magánélete katasztrófa volt. Lánya, aki a sorozatban Elke nővért alakította, valamint fia, Alexander egy időre hátat is fordított neki. Csak azután enyhültek meg, hogy apjukon elhatalmasodott az időskori elbutulás. Nem tudták megemészteni, hogy a férfi elhagyta az édesanyjukat. Wussow hetvennyolc évesen, 2007-ben halt meg.

A színész népszerűsége idehaza verhetetlen volt, a nézők imádták a sorozatot, amihez a jól választott szinkronhangok is hozzájárultak.

– Alig emlékszem már erre a munkára, annyira régi történet. Az viszont megmaradt, hogy Bács Ferivel, aki Klaus Brinkmann-nak kölcsönözte a hangját, egyszer találkozhattunk az általunk szinkronizált szereplőkkel. Gaby Dohm nagyon kedves volt – mondta lapunknak Földessy Margit, aki hirtelen arra sem emlékezett, hogy édesanyja, Komlós Juci is szinkronizált a sorozatban. Igaz, csak rövid ideig, de akkor is ott a neve a magyar stáblistán.

Mi történt a sorozat szereplőivel?

Brinkmann professzor (Klausjürgen Wussow): 2007-ben hunyt el egy öregek otthonában. Negyedik felesége nem teljesítette kérését, hogy második neje oldalán nyugodjon. Halála után a családja egymásnak esett, hogy az asszony meggyilkolta a színészt. A vádat ejtették.

Christa nővér (Gaby Dohm): Jelenleg Münchenben él párjával. Egy fia van. Gyakran szerepel német produkciókban.

Udo Brinkmann (Sascha Hehn): Ma is aktív színész. Számtalan sorozatban játszik, szinkronizál is. Állítólag meleg kapcsolatban él évek óta.

Elke nővér (Barbara Wussow): Két gyermeke van. Elsősorban színházi darabokban szerepel. Szívesen jótékonykodik.

Hildegard főnővér (Eva Maria Bauer): 2006-ban hunyt el mellrákban. Legtöbbször sorozatokban szerepelt, imádta a munkáját.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713530412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”