Bréking: Megszületett Csobot Adél és Istenes Bence gyermeke! - fotóval

Bréking: Megszületett Csobot Adél és Istenes Bence gyermeke! - fotóval

megszületett
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 04. 17:14
Bors

Istenes Bence meg is mutatta babájukat. Az örömhírt a Facebookon jelentették be. 

"Megszületett a mi drága kisfiunk, Natan! A baba és az édesanyja is jól van... Ez valami csodás érzés!" - így jelentette be Istenes Bence, hogy apa lett!

Bence, ha minden a tervek szerint történt, szerelme kezét fogta kisfiuk születésénél, hiszen korábban Adél a Borsnak így nyilatkozott a szülésről: – Van bennem félelem, izgatottság, elsősorban a helyzet ismeretlensége miatt. De próbálom arra edzeni az agyamat, a lelkemet és a testemet, hogy erre igazán fel legyek készülve, hogy tudatosan végezzem majd ott is a dolgomat. Apás szülés lesz – tette hozzá. 

Az énekesnő fiatalon szeretett volna szülővé válni, ahogy párja, Istenes Bence is. A párnak egy csodával ér fel kisfiuk születése, amit a pici nem mindennapi neve is hűen tükröz: Nátán ugyanis a héber eredetű Netanja férfinév rövidítése, amit később a Nátánael rövidüléseként használtak, és aminek jelentése: Isten ajándéka. A Bors megkereste a pár mindkét tagját, akik most csak a babára és egymásra szeretnének koncentrálni, de korábbról annyit azért tudunk, hogy Adél mindent megtesz azért, hogy Nátán olyan mosolygós és életvidám legyen, mint a szülei. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.