Bréking: belső vizsgálat indul Kerényi Miklós Gábor ellen!

Bréking: belső vizsgálat indul Kerényi Miklós Gábor ellen!

Kerényi Miklós Gábor
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 07. 13:05
A rendező bocsánatot kért.
Bors

Mint arról korábban a BorsOnline is beszámolt, hétfőn este az ATV-ben névvel és arccal vállalva történetét beszélt egy korábbi színházi táncos arról, hogy Kero miként fenekelte el az akkor 18 éves fiút. 

Jelenleg újabb fejleményről kell beszámolnunk, a Budapesti Operettszínház ugyanis közleményt adott ki, melyben arról írnak: vizsgálatot indítanak. Az intézmény közleményét változtatás nélkül, teljes egészében közöljük:

"A Budapesti Operettszínház Igazgatósága kijelenti, hogy a Kerényi Miklós Gáborral kapcsolatban hétfőn este felmerült konkrét ügy kapcsán azt a döntést hozta, hogy a vasárnap nyugdíjazását kérő művészeti vezetőt azonnali hatállyal felmenti a munkavégzés alól, és belső vizsgálatot indít.

Továbbá ezúton ismételten kinyilvánítja, hogy a leghatározottabban elítéli a fizikai bántalmazás minden formáját, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek hatalommal való visszaéléssel együtt valósulnak meg. Kijelenti, hogy elkötelezett az ilyen ügyek felderítésében, a zaklatást vagy fizikai bántalmazást elszenvedett áldozatok minden lehetséges eszközzel történő megsegítésében, továbbá kéri, hogy az érintettek az igazság törvényes keretek között történő tisztázása végett a megfelelő lépéseket tegyék meg.

A döntéssel kapcsolatos művészeti kérdések megválaszolásában időt kér, de kijelenti, hogy a repertoár és a meghirdetett műsor zavartalan lebonyolítását a társulat minden erejével biztosítja, ezért kéri a sajtó és a közvélemény segítségét és együttműködését a zavartalan munka folytatása érdekében.

Egyúttal azonnali hatállyal megkezdte egy olyan belső etikai és bejelentési protokoll és szabályzat kidolgozását, amely a színházban zajló művészi és gyakorlati munka kapcsán a jövőben megfelelő kontrollt tud biztosítani a hasonló esetek elkerülésére. Ennek érdekében kapcsolatba lépett hazai és nemzetközi szakmai szervezetekkel és nemzetközi színházetikai ügyekben is tapasztalt jogászokkal.

Korábbi közleményünknek megfelelően ismételten kiemeljük, hogy a Színház felvette a kapcsolatot az Előadóművészi Jogvédő Irodával, és tájékoztatta a társulatot a bejelentési lehetőségekről.

Az Operettszínház ezúton megerősíti korábbi nyilatkozatát, hogy mindent megtesz és együttműködik az áldozatok megsegítésében, felderítésében és az igazság tisztázásában."

Bocsánatot kért

Kerényi a Facebookon kért bocsánatot mindenkitől. Ahogy posztjában fogalmazott, sokszor közelített ahhoz a határhoz, ami elfogadhatónak tekinthető. "Tettem ezt a művészi érzékenység és a teljes belefeledkezés, a mérhetetlen művészi szabadságvágy okán. Megalázni valakit sohase volt célom! Ha valaki ezt mégis így érzi ezúton, de személyesen is szívesen kérek tőle elnézést, bocsánatot, bár szándékom szerint mindig a művészet valamilyen típusú megjelenéséért, a különleges belső világok felszabadítására törekedtem" - írja.

Posztja teljes egészben itt olvasható:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Közvélemény!A személyemmel kapcsolatban felmerült vádakra reagálva kijelentem, ha...

Közzétette: KERO – 2017. november 7.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.