Celeb

Botrány a Vígszínházban: kitálaltak Eszenyiről

Brunner Mónika

Létrehozva: 2015.11.20.

Hiába írattak alá titoktartási nyilatkozatot Harkányi Endrével, a színművész kitálal a Vígszínház vezetéséről.

Harkányi Endre Kossuth- és Jászai-díjas színművész harminc év után elhagyja a Vígszínházat.

– A televíziós interjúm előtt odaszólt nekem a Vígszínház egyik munkatársa, hogy inkább nem kéne.... – mondta a Borsnak Harkányi, aki a jóakaró kolléga tanácsa ellenére elfogadta Veiszer Alinda meghívását a Hír TV Alinda című műsorába. Ott pedig – ne szépítsük – kiborította a bilit. A műsorban elmondta, hogy fölmondott a Vígszínházban, mert a fizetését a felére akarták csökkenteni. Az adás másnapján a Borsnak másról is mesélt, többek között arról, hogy mit gondol Eszenyi Eni­kőről.

– Az éves szerződésem 80 előadásra szólt, és én csak 67-et teljesítettem, úgy, hogy nem én döntöttem el, hányszor lépek színpadra. Ez volt az ürügy arra, hogy elvegyék a fizetésem felét. – kezdte a 81 éves művész, és elmondta, milyen méltatlanul bánt vele a direktor asszony.

– Hiába hivatkoztam arra, hogy a jog szerint ha nem a mi hibánkból játszunk kevesebb előadást, akkor 40 százaléknyit lehet korrigálni pro és kontra, végül az igazgató asszony döntése érvényesült, aki azt mondta, ez rám, mint nyugdíjasra nem vonatkozik.

Harkányi Endre azt mondja, kénytelen volt a Vígszínházzal közös megegyezéssel szerződést bontani, július 31-én szűnt meg a munkaviszonya, jelenleg fellépti díjas, és a következő évadban már nem kíván a színházban szerepet vállalni.

– Ez nem anyagi, ha­nem morális kérdés, nekem a Vígszínház a második otthonom volt... Nemcsak velem bánt el, hanem az egyik kolléganőmmel is, akinek egy mondatot kellett volna elmondania a Rómeó és Júliában. Ő remek színésznő, a virágkorát élhetné, de miután visszautasította az egy mondatot, Eszenyi Enikő közölte vele: többé nem vagy a társulatom tagja. Itt most már királynővé avanzsált az igazgató asszony, ő a század asszonya, a nemzet asszonya, és december 5-én ő lesz a Mikulás is. Nekem a Vígszínház a szívem csücske volt, most majd szoktatom a szívemet a csendhez... – tette hozzá keserűen Harkányi Endre.

Eszenyi Enikő ezidáig nem reagált kérdéseinkre. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról