Celeb

Botrány a Nyerő Párosban: Féltékenység miatt estek ki Kocsis Dénesék

Bors

Létrehozva: 2019.10.24.

Egyáltalán nem lepődött meg Kocsis Dénes, hogy Fehér Balázs az ő menyasszonyát találta a legszebbnek. Azon a vádon viszont igen, hogy flörtöltek volna velük. Magát a műsorban nem tudta megvédeni, megtette most a Borsban.

A vetélkedő hétfő esti adásában Fehér Balázs és párja, Eszter kiszavazta Kocsis Dénes színészt és kedvesét, Petrát. Nem is ez volt a baj, hanem az indok, amivel szemben Dénesék nem tudták magukat megvédeni. Játékostársaik szintén ezt nehezményezték, ahogy a tévénézők is, akik dühödten támadták a párt az interneten.

Mind a ketten azt éreztük, hogy a másik pár ellenkező nemű tagja flörtöl, flörtölni akar a má­sikkal, s az nagyon súlyos. Petra velem, Dénes meg vele – magyarázta Fehér Balázs Sárközi Ákosnak és Évinek, akiknek az arcára kiült a döbbenet az RTL Klub sztárpárshow-jában.

– Amikor megöleltek minket, rossz érzésünk volt. Nagyon kellemetlen volt az ölelésük. Nekem Dénesé, neked Petráé – fűzte hozzá Fehér Balázs párja, Eszter. Évi fogalmazta meg, hogy Esz­terék legnagyobb gyen­gesége a féltékenység.

– Ha ezt vesszük ala­pul, Petra csinos lány, és lehetséges, hogy látta benne a konkurenciát, amire Eszter nagyon bekattanhatott. Valóban megkérdezte, hogy ki a legszebb lány, és Balázs Pet­rát mondta.

– A kiesés pillanatában realizálódott az, hogy problémájuk van velünk. Ez nagy meglepetés volt, hideg zuhany. Nem jöttek ki elköszönni, amiből éreztük, hogy valami nagy hibát követhettünk el, de nem tudtuk, mit – nyilatkozta a Borsnak Kocsis Dénes, akit meglepett, amikor a tévében látta, hogy kiesésük után milyen indokot mondtak Balázsék.

– Ez egy pillanatig nem fordult meg a fejünkben. Ez a szituáció olyan, mintha hat napig nem együtt lettünk volna a Nyerő páros villájában. Egyszer csak mi lettünk a rosszak. Ahogy a többiek is mondták, az volt benne a rossz, hogy nem tudtuk megvédeni magunkat. Az érzéseikkel nem lehet vitatkozni, de soha nem próbáltunk meg velük flörtölni. Istenes Bencéékkel hülyéskedtünk, de őket régóta ismerjük, ez belefért. Velük még tréfából sem engedtünk meg ilyet. Nem tudom, talán Eszter féltékenységéből fakadhatott. Soha nem cserélném le a menyasszonyomat, jövő nyáron feleségül szeretném venni. Azért mentünk be, hogy kipróbáljuk magunkat, a kapcsolatunkat, ismerjünk meg új embereket. Szerettük a játékot, a párosokat, ez az incidens nem ronthatja el az élményt. Ezek az ő démonjaik  – közölte Dénes.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088926_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091112_auto_resized.png
metropol.hu

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók