Börtönőrök nyerészkedtek a Viszkis kerámiáin

Ambrus Attilának ma már a kerámia az élete. Fazekastermékek készítésével és árusításával tölti mindennapjait. Maga sem gondolta volna, hogy szabadulása után a rácsok mögött szerzett új szenvedélyéből tartja el magát.

De azt sem hitte volna soha, hogy néhány smasszer is a kerámiái eladá­sából próbál pluszbevételre
szert tenni.

– A fazekastanfolyammal nemcsak lefoglaltam odabent magam, hanem úgy éreztem, valami sikerélmény-szerűségben van részem. Kiállításom is nyílt a börtönmúzeumban, amiből aztán némi cirkusz lett. Az őrök ugyanis megvették ötszáz forintért a saját pecsétemmel ellátott termékeket, utána meg a Vaterán árulták tízezerért. Emiatt a börtön parancsnoksága megtiltotta nekem, hogy pecsételjem a portékámat. Ezen aztán jól ki is akadtam, hogy miféle eljárás, hogy a többi művésznek lehet pecsétje, nekem meg nem. A végén mégis engedték, hogy a saját agyagomba azt pecsételjek, amit akarok – árulta el a Budapest Dirt keretében rendezett közönségtalálkozón a bankrablóból lett keramikus. A Viszkis hozzátette azt is: élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy annak idején belevágott a fazekastanfolyamba. Pedig eleinte esze ágában sem volt agyaggal bemocskolni a kezeit.

– Ez az egyetlen képzés indult csak bent a börtönben. Történetesen ha szőnyegkötőképzés indul, akkor valószínűleg most perzsaszőnyeget árulok. Amikor a nevelőm először megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e kezdeni magammal valamit, és kipróbálni magamat a fazekastanfolyamon, ódzkodtam a dologtól. „Nem gondolja komolyan, parancsnok úr, hogy én összekoszoljam a kezeimet?” Aztán osztottam-szoroztam, és úgy döntöttem, muszáj valamit csinálnom, mert megőrülök. Végül elmentem a tanfolyamra, és piszok szerencsém volt, mert teljesen rákattantam. Ma már ebből tartom el magam. Bár nem keresek vele olyan jól, mint amikor zsákszámra hordtam haza a pénzt, de legalább nyugodtan alszom. Boldog vagyok, így kerek az éle­tem – szögezte le Viszkis.