Celeb

Börtönbe került Sean Penn fia

Bors

Létrehozva: 2018.04.06.

Magán kívül őrjöng Madonna exe, Sean Penn, mert kábítószerfüggő fia megint nagy bajba került.

Közel kereskedelmi mennyiségű kábítószerrel kapcsolták le Hooper Bint a rendőrök, miközben barátnőjével autózott. Sean Penn 24 éves fia zóta egy nebraskai börtönben csücsül, világhírű apjának pedig esze ágában sincs letenni érte az óriási összegű óvadékot, ahogy eddig ezt minden hasonló esetben megtette.

Az Oscar-díjas színész évek óta magát hibáztatja, amiért fia idáig süllyedt. Jól tudja, hogy a meseszép színésznőtől, Robin Wright-tól született fia válásuk után szokott rá a szerekre. A fiú kocsijában jelentős mennyiségű marihuánát, amfetamint, és varázsgombát találtak a rendőrök.

– Amikor megállították őket, azonnal kiderült, hogy szerek hatása alatt vannak. Kábítószerbirtoklásért emelnek vádat ellene – tudatta a Radar Online-nal a vizsgálattal megbízott rendőrtiszt, Cody Thompson.

A hírek szerint Sean Penn-nél most telt be a pohár és életében először hagyja a fiát a dutyiban, és már szóba se akar vele állni. Elege lett abból, hogy számtalanszor kihúzta a bajból, és fizetett érte. Mostanára látta be, hogy a 24 éves fiú életveszélybe került, hiszen bekábítószerezve vezet, így bármikor meghalhat.

Penn kikötötte, csak akkor segít neki a továbbiakban, ha nem luxusintézetekbe, hanem egy olyan elvonóra vonul, ahol végleg leszoktatják a kábítószerről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak