Bond minden eddiginél keményebb ellenféllel találta szemben magát: a munkavédelmisekkel

Bond minden eddiginél keményebb ellenféllel találta szemben magát: a munkavédelmisekkel

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 06. 18:30
A kiadó köti az ebet a karóhoz: tudják tartani a bemutató dátumát.
Bors

Mint arról korábban beszámoltunk, robbanás történt a még mindig cím nélküli, 25. Bond-film forgatása közben. Egy trükkjelenetet akartak épp rögzíteni, ám valami balul sült el. A stáb egyik tagja megsérült, valamint a stúdióépület fala szó szerint kiszakadt, mint ahogy az a következő helyszíni fotókon is látszik:

Nem elég, hogy a baleset eleve hátráltatja a forgatásokat, de a Daily Mail információi szerint most még - várható módon - a munkavédelmi felügyelet is megjelent a helyszínen. Amíg az ellenőrök vizsgálódnak, a produkció munkálatait teljesen leállították, azaz más helyszínen, másik stúdióban sem lehet addig forgatni, amíg a hatóságok nem találnak mindent rendben - írja a Daily Mail.

A film bemutatója - ami a stúdió szerint továbbra is 2020 április 3 - eddig is veszélyben forgott, hiszen állítólag a szereplők bemutatásakor még a forgatókönyv sem volt készen. Ráadásul a közelmúltban a főszereplő Daniel Craig is lesérült, és a mostani robbanás is komolyan késlelteti a munkálatokat. Persze az egész filmet körbelengi a rossz ómen: Craig sem akart részt venni benne, az eredeti rendező, Danny Boyle pedig a kezdés előtt lépett ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.