Celeb

Böjt miatt támadják a magyar szépségkirálynőt - hetekig nem evett, íme az eredmény!

G. Sz.

Létrehozva: 2018.05.02.

Gelencsér Tímeát 2016-ban Magyarország legszebb nőjévé választották, azóta többek között részt vett egy afrikai diplomáciai küldetésen, tanult az Egyesült Államokban színészetet, nemrégiben pedig a YouTube-on is videózni kezdett. Egyik videója azonban kiverte a biztosítékot az internetezők körében, Gelencsér ugyanis arról mesélt hosszú percekig, hogy mennyire jót tett neki egy olyan kéthetes méregtelenítő léböjtkúra, ami során egyáltalán nem vett magához szilárd táplálékot. A videó alatt a hozzászólók egy emberként kérték számon, hogy gyakorlatilag életveszélybe sodorta magát, és még rossz példát is mutat azoknak a fiataloknak, akik az ő módszerét követve szeretnének fogyni, illetve méregteleníteni. A szépség egyáltalán nem számított ekkora népharagra.

– Aki nem próbálta ezt az egészet, az azt hiszi, hogy ez rossz dolog, ráadásul nem kell feltétlenül két hétig csinálni, és nem is akartam ráerőltetni senkire – kezdte a Borsnak a szépségkirálynő, aki a videó leírásában ki is emelte, hogy előzetes orvosi konzultáció nélkül senki ne kezdjen bele a kúrába, illetve 18 éven aluliaknak sem javasolja, hogy bevállaljon ilyesmit.

– Nekem semmi bajom nem lett ettől, sőt csak jót tett, és ezért akartam ajánlani másoknak is, mert ha nekem jó, akkor biztosan nekik is. Én nem fogyni akartam, hanem méregteleníteni, és már egy 3-5 napos kúrával is el lehet érni eredményt. Én 14 napot csináltam, de volt, aki 28 napot böjtölt következmények nélkül, őket mégsem szidták. Mindenkinek úgysem lehet megfelelni, és nem tudom, miért pont én kerültem célkeresztbe – mondta Gelencsér.

És íme a teljes vlogbejegyzés:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136243_auto_resized.jpg
origo.hu

Egy férfi szerint OJ Simpson ölette meg a feleségét - harminc évig várt a sztár halálára, hogy elmondhassa az igazságot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713399011
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135983_auto_resized.jpg
life.hu

Ezzel a filléres trükkel szaporíthatod könnyen a rózsát!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713399011
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713399011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713399011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713399011
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Y5DuMw6ZN8Fpf_JaXvEDTfcL4ZVBU4-9nJDM65SXXU8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4M2M0NTM2ZDFjYzQwOTA5MTcyZmQ4NDVhM2ZlMmJk.jpg
CICAHARC

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!