Celeb

Bőgő hisztériát kapott az éhségtől VV Sehi

Bors

Létrehozva: 2017.10.09.

<p>Ódzkodott a bikinis felvonulástól, de azért csak megcsinálta.</p>

Pár hónapja másról sem szól VV Sehi élete, mint a gyúrásról és a fogyókúráról. Az egykori Való Világ játékos mára jutott el odáig a sportban, hogy egy fitneszversenyen is elindult. Mint minden más versenyzőnek, neki sem volt szabad sem enni sem inni a verseny napján, hogy jól kidolgozott izmai minél szálkásabbnak látszanak. Sehi ettől bőgéssel tarkított hisztirohamokban tört ki, ami tulajdonképpen érthető is, ám az a nyafogás már kevésbé, amit afölötti bánatában követett el, hogy neki bizony fürdőruciban kellett a kifutón vonulnia.

– Én nagyon ódzkodtam ettől a bikinis vonulástól, de természetesen ez egy ilyen sport, az elért eredményeket és izmokat csak falatnyi bikiniben lehet megmutatni. Nehéz volt legyőzni a lámpalázat, hisz már meséltem a my storymban is, hogy hiába vagyok 7 éve a médiában még mindig letudok blokkolni ha szerepelni kell. Valószínű erre születni kell, hogy ne „remegjek” ennyire be – írta Sehi, akinek egyébként azért is érthetetlen a remegése, mert egyébként saját fürdőruha kollekciója is van, amit nem nehéz kitalálni, szintén a saját testén reklámoz, és azok a darabok sem takarnak ennél többet.

Nem mondom azt,hogy egyszerű volt a tegnap,hiszen nem volt az..🤐😊a legnehezebb az utolsó nap volt amit már meséltem ,hogy végigbőgtem,hiszen szülinapom volt és már nem ihattam🎂🍰🥂💧,ezáltal enni se nagyon tudtam,szomjas voltam éhes és még koccintani sem tudtam senkivel aki felköszöntött..💧Este volt a vég➡️akik akkor hívtak egy bőgő hisztériát kaptak a telefon végén aki azt kiabálta sírva eltorzult hangon ,hogy "én olyan boldogtalan vagyok ...és szomjas"😂😂😂Szóval bocsánat akit ezzel terheltem amúgy nagyon szeretlek titeket és köszönöm ,hogy hívtatok és hogy gondoltatok rám!❤️❤️❤️🙏🏻🙏🏻🙏🏻A másik ami nehéz volt hogy én nagyon óckodtam ettől a bikinis vonulástól,de természetesen ez egy ilyen sport ,az elért eredményeket és izmokat csak falatnyi bikiniben lehet megmutatni..🤔🤐Nehez volt legyőzni a lámpalázat ,hisz már meséltem a my storymban is hogy hiába vagyok 7 éve a médiában még mindig letudok blokkolni ha szerepelni kell..🤐🙈🤔😭😢valószínű erre születni kell,hogy ne "remegjek" ennyire be 🙈☺️Összeségében szuper volt ,nagyon nagy áldozat,önfegyelem és kitartás ez a sportág,nagyon örülök az arany minősítésnek ,és nem csüggedek a 4. helyezésért ..megyünk előre edzőmmel és folytatjuk💪☺️🍀 #coachberkes#fitbalanceberkesteam #berkesangels #athlete#bikinifitness #bikinimodel#ifbb#competitor #competition #sport#gym#girlwithmuscles #girlwhosquat #girlwholift #body#phisique

Seherezade Vivienne Nay (@seherezadenay) által megosztott bejegyzés,

Sehi egyébként a negyedik helyet szerezte meg ezzel a testtel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558011
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558011
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt