Celeb

Bódy Magdi: Biztos, hogy még férjhez megyek 

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2017.06.13.

<p>A dzsesszénekesnőnek lelkileg nehéz időszak volt az elmúlt tíz év. Eltemette az édesanyját, a nővérét, és elvesztette a kiskutyáját is. Most kész új életet kezdeni, akár oltár elé is áll. </p>

Forrás: Vaskó Tamás

Magdi a szükséges egyedüllétről beszélt a minap az M1 Ridikül című műsorában. Ez elég is volt egyik rajongójának ahhoz, hogy megkérje a Face­book-oldalán a kezét. Magdit azért kerestük meg, hogy megkérdezzük, igent mondott-e az is­meretlen férfinak, illetve mit gondol a hatvan feletti házasságkötésről. A 63 éves dzsesszénekesnő válaszaitól leesett az állunk: 

– Biztos, hogy férjhez megyek még ebben az életben – kezdte a tőle megszokott lendülettel Magdi. – Egyszerűen tudom és kész. Még persze nem ismerem az illetőt, de valahol már a közelemben van. Ám nem az a kedves rajongóm lesz a párom, aki a ne­ten kérte meg a kezem – teszi hozzá nevetve. – Ő azért keresett meg, mert abban a tévéműsorban Oszvald Marikával és Pásztor Er­zsivel arról beszélgettünk, hogy milyen fontos az em­bernek a magány. Az a fajta jótékony egyedüllét, amitől feltöltődünk, talán ez tetszett meg neki. Számomra azonban egy olyan ember jelenléte lenne fontos, aki ott van mellettem minden percben, de egyedül hagy, ha arra vágyom.

Bódy Magdit szinte minden hétvégén színpadon látni, szólózik, vagy a hazai zenészlegendákkal – mint például Török Ádám és a Mini – énekel együtt. Ilyen feszített tempó mellett nem lehet könnyű férjet találni. – Persze, feszített a tempó, de nem ez volt az egyetlen akadálya, hogy megismerkedjek valakivel – meséli Magdi. – Nehéz volt az elmúlt tíz évem: meghalt az anyukám, ápoltam az utolsó percig, csodálatos asszony volt, 89 évet élt meg. Közben a nővérem is beteg lett, sajnos őt is elvesztettem. Aztán a szeretett kiskutyám, Lili hagyott itt tizenöt év után. Szóval sok volt a szomorúság, de az a helyzet, hogy mindig úgy éltem, hogy igyekeztem a lehető legboldogabb lenni a bő­römben. Így va­gyok összerakva. Törekszem a vi­dámságra. Most úgy érzem, újra elég erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy jól érezzem ma­gam, úgyhogy vá­rom azt a jó humorú, kellemes férfiembert, aki a társam lesz majd az utamon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144922_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Ez egy félreértés” – Magyar Péter tagadta, hogy ő vagy közössége kapcsolatban állna a Bajnai Gordonhoz köthető céghálózatokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561010
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt