Celeb

Bödőcs a pálinkafőzésben is otthonosan mozog

Bors

Létrehozva: 2018.01.10.

Bödőcs Tiborra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy pálinkát iszik és vizet prédikál. Sőt, a nemcsak kóstolgatja a hungarikumnak számító cefrézett gyümölcsöket, hanem szabadidejében maga is próbálkozik a gyártásával.

- Vettem pálinkafőzőt, mert jó állampolgár akartam lenni 2010 után. De egyrészt nagyon idő igényes ennyi fellépés mellett, ráadásul egész embert kíván, és egy egész májat. Másrészt a búcsúszentlászlói kocsmáros csinált egy szeszfőzdét, és most már ő is megcsinálja, lefőzi. De igaz, csináltam saját Bödőcs pálinkát – vallotta be különös hobbiját Lovász Lászlónak a VIASAT 3-n futó Lakástalkshow ma esti adásának felvételén humorista.

Bödőcs a forgatáson egyébként arról is mesélt, hogy szakkönyvek, vagy pálinkafőző mesterek jó tanácsai helyett inkább a már jól bevált ösztöneire hallgatva állt neki a tömény gyártásának.

- A pálinkafőzésben is ment ez az elválasztani az előpárlatot az utópárlattól. Tudtam a stand up-ból, hogy milyen az amikor először jön a jó poén, aztán a rossz, aztán a jó megint, és el kell választani azokat egymástól. Szerintem jó pálinkát csináltam. 2017-ben már annyira elmetroszexualizálódott a világ, hogy az 52 fokos pálinka már erősnek számít – véleményezte saját produktumát Búcsúszentlászló leghíresebb lakosa.

Rékasinak nem jött össze

Rékasi Károly annak idején a több lábon állás jegyében szállt be a pálinkabiznisznbe. Azonban hiába készített igazán különleges és ízletes pálinkákat, a vállalkozás nem hozott akkora sikert mint amire számított, ráadásul bevételt sem produkált.

- Nem néztük meg, hogy milyen lehetőségek vannak ebben az üzletben, csak amikor már jól beruháztunk, felépítettük a pálinkafőzdét, megvoltak a hozzávalók és már palackoztunk, akkor próbáltuk eladni az üzletvezetőnk és én. Olyan feketeforgalom van Magyarországon, hogy odaállsz a jó pálinkáddal, amit már megversenyeztettél, és azt mondják, aranyos, hogy elhozta ezt ide nekünk, művész úr, de Sanyi bácsi ezt hozza nekünk két és fél ezer forintért. Bőven megérdemeltük a kudarcot, mert ezeket nem mértük fel – mesélte korábban a színész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...