Bódi Gusztira kaszával vadásztak Sorozat 1. rész

Varga Gusztáv 1958-ban született Nagyecseden, édesapja becenevét, a Bódit maga is büszkén viselte. Négy évvel és alig néhány házzal arrébb jött a világra Balázs Margit, a házaspár gyerekkora így akaratlanul is összefonódott. Víz és áram nélkül, szerény otthonokban telt a gyerekkoruk. Ráadásul a hagyományok miatt nekik a szerelem sem adatott meg. Kockázatot kellett vállalniuk, olyan nagyot, hogy az életükkel is fizethettek volna.

– Margó édesanyja napszámos volt, a mezőn dolgozott, amikor rájöttek a fájások, Margó így a búzamezőn jött a világra. Én a nagyecsedi házunkban, az akkori szokásoknak megfelelően – emlékezett Guszti. – Ő mindig különleges volt a számomra: soha nem járt le velünk a mezőre énekelni, táncolni. Csak később tudtam meg, azért, mert kilencévesen elvesztette az édesanyját, így egész nap dolgozott, segítette a családját. Tizenhárom volt, amikor megtörtént velünk a csoda. A vásártéren futottunk össze, elájultam a szépségétől. Odaléptem, és nyomtam egy puszit a homlokára. Szemtelenség volt, meg is jegyezte, de onnantól kezdve érzem a bizsergést.

A fiatalok attól kezdve rendszeresen üzentek egymásnak, még akkor is, ha tisztában voltak vele, „bűnös dolgot” tesznek. A szüleik ugyanis már mindkettőjüknek kiválasztották az életre szóló párt, így esténként csak titokban találkozhattak a kútnál.

– 1975 decembere volt, embertelen hideg. A kútnál találkoztunk: meg akartam tudni, szeret-e engem. Csak annyit kérdeztem: „akarsz a feleségem lenni egy éle­ten át?” Azt felelte, „igen, de az apám ezért meg fog ölni minket”. Rögtön rohanni kezdtünk, mire a falu szélére értünk, már kerestek minket. „Meghal, megölöm!” – hallatszott mindenfelől, Margó rokonai házról házra jártak kaszákkal, kapákkal, hogy megtaláljanak minket. A bátyámnál bújtunk el, éjfél után pedig a nővéremhez mentünk át. Még akkor is kerestek minket. Az éjszakát náluk töltöttük, nem történt köztünk semmi, de ezt nem tudhatta senki. Így a roma hagyományok szerint férjnek és feleségnek számítottunk.