Celeb

Bochkor és Jakupcsek is beintett, nem mennek Fridi helyére

D. Á.

Létrehozva: 2016.03.26.

Lázasan kereste a TV2 Friderikusz utódját. Csakhogy Bochkor Gábor és Jakupcsek Gabriella is nemet mondott, egyikük sem veszi át az Összezárva című műsort.

Pánikot okozott Friderikusz Sándor a TV2-nek azzal, hogy szerdán közleményben kiadta: nem hajlandó az arcát adni a csatornához a jövőben, és szeretne elhatárolódni tőle annak ellenére, hogy már minden készen állt az áprilisban induló műsorához, az Összezárva Friderikusszal című show-hoz. Derült égből villámcsapásként érte a hír a csatornát, a készítők sietve próbáltak megoldást találni arra, mi legyen a csatorna egyik legnézettebb műsorával.

Nem csoda, hogy megdöbbentek a TV2 háza táján, ugyanis óriási volt a tét: felállt a stáb, kész volt a stúdió a forgatásra, és úgy tudjuk, már az első három vendéggel, Geszti Péterrel, Hernádi Judittal és Csobot Adéllal is megállapodtak. Tisztában voltak vele, ha nincs műsor, bevételektől is eleshetnek, hiszen az „ottalvós” műsor stabilan hozta a jó nézettséget, ezt pedig már előre bekalkulálták a reklámfelületekbe. Így aztán az utolsó pillanatig próbálták menteni a menthetőt.

A Bors úgy tudja, pótolni akarták Fridit: Jakupcsek Gabriellát és Bochkor Gábort is megkeresték ajánlatukkal, ám mindketten nemet mondtak.

Nem csoda, hiszen a show Friderikuszra épült, aligha lehet őt helyettesíteni, mert a nézők akaratlanul is hozzá hasonlították volna az új házigazdát. Minden bizonnyal a két tévés tisztában volt azzal, hogy Fridi után nem volna könnyű a dolguk. Bochkor döntésében az is közrejátszhatott, hogy a tévéssel 15 éve baráti kapcsolatot ápol, péntek esténként egy asztaltársasággal múlatják az időt, a barátsága Fridivel pedig fontosabb neki. Érhető módon beszélni sem akart a megkeresésről.

– Nem szeretnék erről nyilatkozni – zárta rövidre megkeresésünkre Bochkor. Jakupcsek Gabriellát nem sikerült elérnünk.

A csatornánál péntek délután még nem lehetett biztosat tudni a műsor jövőjét illetően, a Bors érdeklődései után azonban közleményt adtak ki arról, hogy vége, nincs tovább.

– Nem folytatódik a TV2 Összezárva Friderikusszal című műsora. A sikeres formátum Friderikusz Sándor személyére épült, így nem veszi át másik műsorvezető a legendás televíziós helyét. A korábban bejelentettekkel ellentétben a TV2 nem tűzi műsorára a harmadik évadot – áll a közleményben, amelyből kiderül az is, hogy a vasárnap esti kivételesen jó nézettséget filmekkel szeretnék majd tartani.

Egyelőre nem tudni, lesz­nek-e perek Friderikusz hirtelen távozása miatt, a tévésnek azonban nem sok oka van az aggódásra, ugyanis akkor még nem írta alá a szerződését.

Szulák kirúgása pár percen múlt

Az, hogy Szulák Andrea ül majd Balázs Klári helyén A Nagy Duett zsűrijében, majdnem elbukott egy „lájkon”. Történt ugyanis, hogy a színésznő egy olyan posztnál nyomott rá a tetszik jelre a Facebookon, amiben nem a legjobb színben tüntették fel a TV2 új hírigazgatóját. Kökény-Szalai Vivien viszont kiszúrta ezt, és olyan nagy haragra gerjedt, hogy azonnal hívta a műsorkészítők főnökét, hogy mondja le Szulákot. Andreának az volt a szerencséje, hogy ez az utolsó utáni pillanatban történt. Nem érték el – talán nem is akarták –, a színésznő pedig besétált az újságírók közé A Nagy Duett sajtótájékoztatójára, ahol be is mutatták, mint az új zsűritagot. Innen már nem volt visszaút. Szulák művésznő ül majd Kasza Tibi és Cooky közt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713487810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713487810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713487810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713487810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók