Bizonyítani akar drogbalhéja után Curtis – Leszerződött a TV2 show-jába

Bizonyítani akar drogbalhéja után Curtis – Leszerződött a TV2 show-jába

esély
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 27. 05:00
Amióta Majka kirúgta, a megvádolt Curtis hallgat. Ám a TV2-nek köszönhetően ország-világ előtt bizonyíthatja be, hogy képes összeszedetten dolgozni. A csatorna ugyanis legújabb show-jába szerződtette le a balhés  rappert.
F. Zs., K. Sz.

Most bizonyára sokan felkapják a fejüket, hiszen a múlt hét leghangosabb botrányának főszereplője nemhogy a süllyesztőben landolt volna, egyenesen a csúcsra törhet azzal, hogy már a konfliktust megelőzően felkérte őt a TV2 az ősz legnagyobb szabású műsorába, a Csak show és más semmi című show-ba.

Ez azt jelenti, hogy Széki Attilának ősztől több héten át kell majd időben érkeznie és a maximumot nyújtania élőben, vagyis – ha igaz, amivel Majka vádolta – nagyon komolyan össze kell kapnia magát. Curtis természetesen érzi a felelősség súlyát, ez a Borsnak adott exkluzív megszólalásából is érződik.

– Hihetetlenül jólesik, hogy ennyi rajongóm és barátom mellettem áll és támogat, nekik szeretnék bizonyítani azzal, hogy teljes erőbedobással készülök majd az élő produkciókra, amelyek ko­moly testi és szellemi jelenlétet igényelnek – mondja.

Majka és Curtis múlt heti balhéja komolyan felkavarta az állóvizet, médiatörténeti szempontból is ritkán látott botrány pattant ki szerda este Szegeden, ahol a két zenésznek együtt kellett volna a színpadra állnia. Ehelyett Majka egyedül jelent meg a közönség előtt, és a koncert előtt frissiben be is jelentette, hogy többé nem dolgozik együtt a társával, Curtisszel.

A szegedi koncert előtt Majka elmesélése szerint Curtis olyan rosszul volt, hogy mentőt hívtak hozzá, és amikor ezt a rapper meglátta, egyszerűen elszaladt. Majoros egyedül tolta le a bulit, majd még órákig keresték a vá­rosban Curtist, akiről kiderült, hogy hazament Budapestre taxival. Nem csoda, hogy ilyen körülmények kö­zött Majka nem tudja tervezni az egyébként nyolc éve, egyre sikeresebb közös karrierjüket, el kellett engednie a társa kezét.

A botrány Curtisnek nem is jöhetett volna rosszabbkor, hiszen – lapunk információi szerint – akkor már hónapok óta tárgyalásban volt a TV2-vel, a Csak show és más semmi című produkcióra. A kereskedelmi csatorna döntéshozóinak ezért valószínűleg komolyan át kellett gondolniuk, hogy a történtek után bizalmat szavaznak-e a rappernek.

A tárgyalások részleteiről nincsenek információink, annyit azonban tudunk, hogy a TV2 mindennek ellenére megadja az esélyt Curtisnek, akinek – ha egyedül is olyan szinten akar maradni a zenei világban, mint ahol Majka mellett volt –, ez most élete lehetősége.

– A Csak show és más semmi kiváló lehetőség arra, hogy hétről hétre megmutassam a közönségnek, önállóan is maximálisan helyt tudok állni ezekben a nem mindennapi kihívásokban. A felkérés rögtön megtetszett, olyan ez a műsor, mint egy felnőtt játszótér, ahol újabb hangszereken próbálhatom ki magamat, sokat tanulhatok, anélkül, hogy munkának fognám fel a feladatokat. A tériszonnyal hadilábon állok, de bátran vállalom, hogy leküzdjem a félelmeimet. A labdás-zsonglőrös mutatványokban viszont remélhetőleg otthonosan mozgok majd. Itt különösen nagy hangsúlyt kap a teljesítmény, valamint extra kondíciót igényelnek a produkciók, így a nyári szezon végével ismét aktívan visszatérek az edzőterembe is – mondja Curtis, akiből harapófogóval sem lehetett kihúzni egyetlen szót sem a Majkával való szakításáról.

– A történtekről a továbbiakban nem kívánok nyilatkozni – zárta rövidre.
Curtis leszerződtetése egyébként még szülhet érdekes pillanatokat csak azért is, mert Majka is a TV2 csatornán dolgozik, így elképzelhető, hogy egy-egy mű­sor előtt vagy után összefutnak a folyosón. Hogy abból a találkozásból mi lesz, megjósolni sem lehet, annyi bizonyos, hogy a múlt heti balhé óta nem beszélnek egymással.

Megkerestük a TV2 sajtóosztályát is Curtis szerződtetésével kapcsolatban. A kollégák elmondták, hogy bizalommal fordulnak a zenész felé, de mint a legtöbb élő műsor esetében, most is van B tervük.

– Curtisszel az elmúlt években több produkcióban is dolgozott már együtt a csatorna. A korábbi műsorokban, valamint a Csak show és más semmi több hónapja tartó előkészületei, próbái során nem volt negatív tapasztalatunk, így jelenleg nem látjuk akadályát a show-ban való szereplésének. Természetesen, mint minden élő show-műsor esetében, most is készülünk tartalékjátékosokkal, így ha valamelyik szereplőnket helyettesíteni kell, arra is fel vagyunk készülve. 

Díszes társasághoz csatlakozott a rapper

Bármi is lesz a műsor alatt a nagy zűrbe került rapperrel, egyet biztosan kijelenthetünk: biztosan jó hatással lesz a teljesítményére, hogy olyan – a kitartásukról is ismert – show-királyok és show-királynők közé csöppent, mint a maximalista Tatár Csilla, a talpraesett luxusfeleség Köllő Babett, a nagy visszatérő Horváth Éva, a fitneszguru Schobert Norbi, a kirobbanó formában lévő Vastag Csaba, a vadóc Eke Angéla és az ifjú titán Veréb Tamás.

Ők már a műsor csapatának tagjai

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.