Biogyógyszertől lett jobban Somló?

Biogyógyszertől lett jobban Somló?

Somló Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 08. 09:00
A hírek szerint megállt Somló állapotromlása, nemsokára talán a gyógyulás útjára léphet. Azt beszélik, hogy egy új módszer segített rajta.
Bors

Miután zenészkörökben elterjedt a hír, hogy Somló Tamás jobban van, sokan kezdtek pletykálni arról is, vajon minek köszönhető a javulása.

Tamás közeli ismerősei azt beszélik, a legreménytelenebb helyzetben vetődött fel: létezik egy merőben új terápia, amely Magyarországon is elérhető. Ez a biológiai alapú gyógyszeres kezelés, ami állítólag súlyos betegségeket, sőt még a rákot is képes gyógyítani. Természetesen nem egy csodaszerről van szó, sokkal inkább egy okos megoldásról.

Emberi testből származó – vagyis nem mesterségesen előállított – fehérje alapú molekulákat juttatnak a beteg szervezetébe, és – például rák esetében – ezek az apróságok képesek a daganatos sejt ciklusszabályozását befolyásolni. Ez a terápia ma még igen drága, akár több millió forintba is belekerülhet egyetlen havi kúra. A TB nem támogatja, egyedi méltányossági kérelem alapján férhetnek hozzá egyes betegek.

– Kevesen vannak, akik mostanában Tamás közelébe jutnak, mert kerüli a nyilvánosságot, de aki tud róla, annak pontos információi vannak – mondja a lapunknak egy névtelenséget kérő zenész. – Azt beszélik, egy ilyen molekulás kezeléstől érzi jobban magát. Drukkolunk, hogy segítsen ez a dolog, és sikerüljön felépülnie! Most reményteli hangulatban van mindenki, aki szereti Tamást – mondja.

Falusi Mariann mamáján segített

Falusi Mariann édesanyjának volt lehetősége arra, hogy kipróbálja a szert, segített is rajta.

– Anyuci nagybeteg volt, de sikeresen legyőzte a kórt! – meséli az énekesnő. – A jó terápia szerintem a testi és lelki kezelés egyszerre, mert ugye, azt tudjuk, hogy nincs olyan gyógyszer, ami meggyógyítana valakit, aki nem akar harcolni, nem akar élni. Nagy csodálója és támogatója vagyok a biológiai gyógyszereknek, mert sokkal jobbnak gondolom a természetes anyagokat, mint a mesterségeset.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatják

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.