Celeb

Betörtek Edvin Martonékhoz: veszélybe került a kétmilliárdos hegedű

Bors

Létrehozva: 2019.10.21.

Szörnyű éjszakája volt a világhírű hegedűművésznek.

A napokban történt, hogy Edvin Martonék otthonába betörtek. Az éj leple alatt érkeztek a tolvajok, akik a hegedűművész ébredése után el is menekültek. Szerencsére a család egyik tagjának sem esett baja, és még az őrizetlenül hagyott, hétmillió dolláros (kb. 2 milliárd forint) értékű Stradivari hegedűt sem vették észre a besurranók – írja a Blikk.

– Belegondolni sem merek, milyen tragikusan végződhetett volna az éjszaka, nagyon megijedtem, még mindig nem hagynak nyugodni a történtek – árulta el a Blikknek Edvin Marton – Először csak füleltem, mi lehet ez a zaj, de amint ráeszméltem, ezek nem a gyerekek, kikeltem az ágyból, majd elindultam a gyakorlószobám felé. Rögtön az villant be, hogy a Stradivari ott van, a legrosszabb gondolatok cikáztak a fejemben.

– Még éppen időben kelhettem. Szerencsére semmi nem tűnt el, a hegedű is érintetlen maradt. Nem lehetek benne biztos, de úgy gondolom, nem célirányosan törtek be. Szerintem nem tudták, ki lakik itt, és hogy a Stradivari is itt van – mondta, hozzátéve: a hegedű mindössze egy napig volt az otthonában. Egy tévéfelvételre készült, és gyakorolnia kellett az egyébként rendszerint egy széfben elzárva őrzött hangszeren.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146437_auto_resized.jpg
origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145698_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146090_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146262_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: ennyi esély van a béketárgyalásokra az oroszok szerint + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713605111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713605111
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak