Celeb

Betegségét legyőzve tért vissza a Táncdalfesztivál egykori sztárja

P. J.

Létrehozva: 2018.02.27.

<p>Monyók Gabi a Táncdalfesztivál egykori kedvence sok éve nem lépett színpadra. Súlyos betegség törte derékba a pályáját. </p>

Tizenhat év után először állt színpadra Monyók Gabi, a Zenebutik csatornán, a Bakelit Fesztivál című műsorban. Az énekesnőről hosszú ideig nem lehetett hallani, pedig a 70-es, 80-as években rengetegen ismerték. Az énekesnőt egy betegség parancsolta le a színpadról.

– 2002-ben daganatos betegséget diagnosztizáltak nálam. Szerencsére a kezdeti stádiumban észrevették, és meg tudtak műteni. Utána gyógyszereket kellett volna szednem két éven át, de csak egy évig tudtam, mert mellékhatásai voltak. Pánikbeteg lettem, és többé nem léphettem színpadra. A nővérem, Ildikó is daganatos betegségben szenvedett, de sajnos ő nem tudott megbirkózni vele – számolt be az utóbbi évekről az énekesnő, akinek a betegség megpecsételte az életét. 

– Bármikor előjöhet nálam a pánikroham, ha ér egy kis izgalom. Hirtelen elkezdek szédülni, jön az erős szívdobogás és úgy érzem, elájulok. Mindig küzdenem kell azért, hogy fennmaradjak. Van, amikor csak fél órát tart, de olykor több órán keresztül. A Bakelit Fesztivál tévéfelvétele előtt is volt rohamom, de két órával előtte érkeztem meg, így végül fel tudtam lépni. Egyébként vidám alkat vagyok, valószínűleg nevetve fogok meghalni.

Bár jó ideje nem hallottak felőle, sokan ma is felismerik az utcán a 67 éves énekesnőt.

– Soha nem érdekelt, hogy mennyire vagyok híres. Most nyugdíjasként tengetem a napjaimat – mondta Gabriella.

A tragikus sorsú nővér

Az énekesnő nővére, Monyók Ildikó országosan ismert operettszínész és külföldön is ünnepelt énekesnő volt. Egy 1982-es buszbaleset miatt azonban megsérült a bal agyféltekéje, és elvesztette a beszéd-, írás- és számolási készségét. Balesete megtörte művészi pályáját. Évekig tartott, amíg újra megtanult beszélni és járni. Hosszú betegség után, 2012-ben hunyt el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546311
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546311
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt