Celeb

Beszólt a fecsegő kollégájának Morgan Freeman (videó)

Kiss Boglárka

Létrehozva: 2018.01.22.

Forrás: AFP

Bal lábbal kelhetett fel Morgan Freeman. A nyolcvan­éves színészt a vasárnapi Screen Actors Guild gálán rangos elismeréssel, életműdíjjal tüntették ki, ám Freeman öröme látszólag nem volt felhőtlen. Épp csak belekezdett a köszönőbeszédébe, amikor kiszúrta, hogy a közönség soraiban valaki nem figyel rá, és a szomszédjához fordulva csacsogni kezd.

– Hé! Hozzád beszélek! – szólt ki Freeman a rendetlenkedőnek, akit ugyan nem mutatott a kamera, de garantáltan a széke alá süllyedt szégyenében.

Freeman ezután is kerülte az érzelgősködést. 

– Egy ilyen pillanatban litániát kéne mondanom a rengeteg emberről, akiknek köszönettel tartozom. De nem tehetem, mert nem emlékszem mindegyikőjük nevére, így meg sem próbálkozom vele – viccelődött, majd végül mégis megköszönte családjának és kollégáinak, hogy idáig juthatott. – Elképesztő megtisz­teltetés, történelmi pillanat – ismerte el.

Freeman elég későn, majdnem harmincéves korában kapta meg az első filmszerepeit, s azóta egy pillanatra sem pihent meg. Félévszázados karrierje során bezsebelt két Golden Globe- és egy Oscar-díjat, s többek között olyan filmekben alakított felejthetetlent, mint a Hetedik, A remény rabjai és a Vén rókák. Emellett narrátora és producere az Isten nyomában című dokumentumfilm-sorozatnak, s esze ágában sincs még visszavonulni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090026_auto_resized.png
origo.hu

Hihetetlen összeget keres a pucérkodó Megan Fox-hasonmás - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”