Celeb

Besenczi Árpád beköltözött újszülött lányához

A. T.

Létrehozva: 2017.09.11.

Szombaton megszületett Besenczi Árpád és Nagy Kornélia harmadik gyermeke. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója és az Echo Tv híradósa pár órával a kicsi születése után fogadta hívásunkat, és örömmel osztotta meg velünk boldogságát.

– Szívünkben szerelemmel kiáltjuk világgá, hogy 11 óra 46 perckor 3035 grammal és 53 centivel megszületett harmadik gyermekünk, második leányunk, Besenczi Liána – újságolta a boldog kismama.

Mivel Nellinek orvosi okokból az előző két babáját is császármetszéssel segítették a világra, ráadásul Hella még nincs három­éves, Zsongor pedig csak másfél, a szakemberek nem kockáztatták, hogy felszakadjon az előző operációk helye, így Liána is császármetszéssel érkezett. – Elképesztő élmény volt, és most először vághattam el én a köldökzsinórt. Épphogy kiemelték a babát Nelli hasából, magzatmázasan a mellkasomra fektették, és hosszú percekig ott hagyták. Leírni sem tudom, milyen meghitt és fantasztikus volt. Azt mondják, ez egy új szemlélet – számolt be élményeiről a büszke apuka, Besenczi Árpád.

A szülésre egy magánklinikán került sor, így Hella és Zsongor is szinte azonnal megismerhette a testvérét, mert a szülők természetesen velük érkeztek a kórházba.

Az új szemlélet része, hogy a papa és Zsongor is beköltözhetett a kismama mellé, hogy együtt töltse az első napokat az újszülöttel. A baba és anyukája jól van, Nelli már anyatejjel is tudja táplálni Lianát, az öttagúra bővült család ma tér haza Keszthely melletti otthonába.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087998_auto_resized.png
origo.hu

Hetekig tartó sávlezárás kezdődik az M0-son

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711618219
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083764_auto_resized.png
metropol.hu

Ez gyors volt! Máris Dárdait siratják a németek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088955_auto_resized.jpg
vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711618219
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711618219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”