Berki után párja is elveszítheti jogsiját

Berki után párja is elveszítheti jogsiját

KRESZ
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 28. 10:00
<p>Berki Krisztián szerelme autóvezetés közben élőzött közösségi oldalán, saját és a környezetében lévők életét is veszélyeztetve. </p>
uv, P. J.

Nem okult párja hibájából Mazsi. Berki Krisztián nemrég tíz perc alatt negyvennégy szabálysértést követett el egy motoros útja során. Most a szerelme közlekedett életveszélyesen: vezetés közben jelentkezett be élőben az Instagram-profilján. A videót azóta már törölte, de az internet nem felejt, a Ripost kifotózta az ominózus képet, amelyen jól látszik, hogy Mazsi egyik keze a kormányon van, míg a másikban telefont tart, és nem az útra koncentrál. Megkérdeztük Hódi Pamelát, mit szól ehhez, mivel kislánya, Nati sok időt tölt édesapjával, így Mazsival is, aki mellett sokszor utazik az autóban. 

– Ha Mazsi egyedül ül az autóban, és élő bejelentkezést készít, az ő dolga, semmi közöm hozzá. De ha a gyerekem mögötte ült volna, az nyilván már más helyzet. Én reménykedem, azt gondolom, hogy van annyi esze és felelősségtudata, hogyha Nati vele van, akkor az ő teljes biztonsága a legfontosabb számára, és nem élőzne, főleg nem a telefonnal a kezében – mondta Pamela, akinek anyaként a remény édeskevés, ezért felhívja Mazsit, hogy megbeszéljék a dolgot.

A közlekedési szakértő szerint a hölgy életveszélyes dolgot művelt.

– A KRESZ kimondja, hogy menet közben nem szabad kézben tartani a telefont. Amennyiben ez a szabálysértés bizonyított lesz, három büntetőpontot von maga után, ami a jogosítvány elvesztéséhez segít hozzá. Az, hogy a telefonját figyeli, és nem tudja két kézzel fogni a kormányt, nemcsak rá, hanem az utastársaira, a többi a vezetőre is életveszélyes – mondta Dobrocsi Endre. 

Felkerestük Mazsit, vagyis Katona Renátát is, hogy magyarázatot ad­jon a tettére, de amint megtudta, hogy mivel kapcsolatban keressük, azonnal bontotta a vonalat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.