Celeb

Bényei Tamás: Jobb akartam lenni, mint Louis Armstrong

Bors

Létrehozva: 2020.03.23.

Ön mennyire követi a horoszkópokat? Mennyire hisz a csillagjegyekben? Bényei Tamás zenészt kérdeztük, ő miként viszonyul születési jegyéhez.

– Amikor életem első horoszkópját elkészítették, már a művészpályán voltam, így könnyű volt előrejelezni a jövőmet – mondta Bényei Tamás Kossuth-díjas dzsesszzenész, a Hot Jazz Band vezetője.

– A Skorpió jegyében születtem, amit csinálok, azt csak teljes odaadással és szenvedéllyel csinálom. Befolyásolni csak úgy engedem magam, hogy először mindenre nemet mondok, aztán kezdek megbarátkozni mások gondolatával, és igyekszem a legjobb döntést hozni. 35 éves tapasztalatom, hogy ha egy zenekarban mindenki mindenbe beleszól, akkor a „hajó” csak körbe jár, és nem halad. Kell egy erős vezető. Ha valamit el akarok érni, abba száz százalékosan odateszem magam. Mindig a mindenséggel mértem magam.

– Amikor trombitáltam, jobb akartam lenni, mint Louis Armstrong, ami persze egy száz évben egyszer született zsenivel szemben nem sikerülhetett, de igyekeztem. Skorpióként ráérzek arra, ha valaki hazudik. A hallásom annyira kifinomult, hogy a hangszín vagy a hanglejtés elváltozása nekem egy jel. Komoly kríziseken a kreativitásom segít túllendülni és a grafikusi múltam segíti a feloldást. Nehezen viselem, ha a közvetlen környezetem felelőtlennek érez, holott csak túl szenvedélyes vagyok. Bár Skorpió jegyűekre nem jellemző, én a váratlan helyzetre hajlamos vagyok bepánikolni, de amikor rájövök, hogy most kéne észnél lenni, akkor kijózanodok és jó döntést hozok. Bár nem vagyok haragtartó, de nem felejtek se jót, se rosszat. Ez már megint Skorpió tulajdonság.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713488711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713488711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713488711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713488711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók