Benkő Péter soha nem akart apjával versenyezni

Nem könnyű a színészcsemeték élete, különösen akkor, ha szüleiket követik a pályán. Ha kell, ha nem, a szak­ma és a közönség is a nagy elődökhöz hasonlítja a gyereket, ezzel hatalmas, néha elviselhetetlen terhet pakolnak a vállukra. Benkő Péter sem kivétel, hiszen édesapja, Benkő Gyula, aki idén lenne száz- éves, munkásságával igen magasra tette a mércét a fia előtt.

A Jászai-díjas színész és Kossuth-díjas édesapja soha nem beszélt a színészetről otthon, állítja Benkő Péter. Gyula bácsi megfertőzte fiát a természet szeretetével, igaz, a vadászat rejtelmeibe nem hagyta magát bevezetni.

– Apám haláláig együtt laktunk a családi fészekben. Civil életet éltünk otthon, kevesen hiszik el, de színészetről egy szót sem ejtettünk. Persze, lehetett volna mit mondania, de ő tapintatos em­berként, nem tette azt a bi­zonyos zsákot a hátamra, amit sok színészcsemete egész életében cipel. Persze, én éreztem a terhet, tudtam, mekkora művész volt, igaz, nem is szerettem volna „versenyezni” vele.

Benkő Péter azt is elmesélte lapunknak, hogy mit szólt édesapja, az ünnepelt művész, hogy a fia is a színészetre adja a fejét.

– Boldog volt. Nem akart lebeszélni a pályáról, pedig tudta, amit én akkor még nem, hogy vékony jégre lépek. Akkor még nem volt egyértelmű, hogy én is színész leszek. Ha nem lettem volna lusta disznó, akkor talán orvos leszek – mesélte Benkő. – Persze nem bántam meg, hiszen az lett a munkám, ami a szenvedélyem.

Fiatalon főszerepeket játszott a történelmi magyar filmekben, többek között a Thália Színház ünnepelt színésze volt, aztán kevesebbet hallatott ma­gáról.

– A mi szakmánkat egy páternoszterhez tudnám a leginkább hasonlítani. Egyszer fent, máskor lent. Aki nem tudja elfogadni, hogy nem mindig őt kívánják a rendezők, az megtörik és szép lassan elvész a süllyesztőben. Ha egy színész csak a csillogásért lép színpadra vagy csak azért, hogy csodálják őt, elveszett em­ber.     Színész vagyok, egy erdő szélén, gyönyörű tanyán élek, lo­va­golhatok, ha akarok. Elégedettnek nem nevezném magam, in­kább bátornak, hiszen a nálam 31 évvel fiatalabb feleségemmel együtt élvezzük az életet.