Celeb

Belőve tűnt el napokra Curtis

Bors

Létrehozva: 2019.03.21.

Volt, hogy több napra is eltűnt a kábítószer miatt Curtis, aki barátnőjét magára hagyva menetelt buliról bulira. Kriszti őszintén vallott a nehéz időkről, amikor a kap csolatuk szó szerint menthetetlennek tűnt.

Forrás: Instagram

Az újpesti rapper és menyasszonya, Kriszti kapcsolatáról majd két évvel ezelőtt, 2017 májusában lehetett először hallani, nem sokkal azután, hogy Curtis és felesége, Csilla kapcsolata végérvényesen zátonyra futott. Kezdetben sokan azt gondolták, hogy az egykori focista csupán vigasztalódni próbál a fekete szépség oldalán, de hamar kiderült, hogy ennél azonban jóval többről van szó: egy hét után összeköltöztek, tavaly augusztusban pedig a lány kezét is megkérte az énekes. Boldogságukat azóta sem rejtik véka alá; a közösségi oldalaikon sorra osztják meg a szerelmes képeket, pedig volt idő, amikor a szakadék szélére került a kapcsolatuk. 

Curtis idén januárban állt a nyilvánosság elé azzal, hogy évek óta komoly drogproblémákkal küzd, aminek köszönhetően Majkát, mint zenésztársát, és barátját is elmarta maga mellől. Nem különben a párját, akit ez idő alatt alaposan próbára tett az élet. – Sokan azt gondolják, hogy ő elment egy szórakozóhelyre, vagy egy fellépésre és akkor ott tombolt, de nem – kezdte a  TV2-n péntek este látható Curtis – Tiszta lappal című dokumentumfilmben a barátnő.

– Nálunk ez általában úgy zajlott, hogy ő elment normálisan egy fellépésre, és nem ott volt a probléma, hanem ami ezután következett. Sokszor bementek a fellépésre olyan barátok, akik utána invitálták szórakozni, és végül nem jött haza. Kérleltem, de én már csak akkor láttam, amikor 2–3 nap után hazajött nyűgösen és fáradtan – ismerte be Kriszti, aki ez idő alatt a poklok poklát élte át, de igyekezett kitartani a rapper mellett.

– Mindig mellette voltam, ahogy tudtam, segítettem, de egy ponton túl úgysem volt jó, sajnos… – fűzte hozzá Curtis menyasszonya, akihez a „tisztítókúra” után teljesen új emberként tért vissza az énekes, és a kapcsolatukat is sikerült rendezniük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147197_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713618018
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713618018
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713618018
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713618018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713618018
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó