Celeb

Belebetegszenek, ha szétválnak a Fekete ikrek

ozs

Létrehozva: 2015.11.14.

A Hungary’s Got Talentben Berki Krisztiánról írt versével továbbjutó egypetéjű ikerpár, Fekete Adrienn és Melinda az elmúlt egy évben több tehetségkutatón is kipróbálta már magát a hecc kedvéért.

Bár nem létező énektudásukkal a Rising Starban csúnyán leszerepeltek, ez egy pillanatra sem rendítette meg őket abban a hitükben, hogy színpadra termettek.

– Az éneklésben nem vagyunk profik, ezt tudjuk magunkról, szereplésünk a zenei tehetségkutatóban inkább vicc volt és bátorságpróba. De nagyon élveztük a forgatást, megnevettettük a zsűrit, és rájöttünk, hogy nagyon szeretünk szerepelni, és azt, ha szórakoztathatunk másokat. Akkor határoztuk el, hogy kipróbáljuk magunkat stand uposként – magyarázta Adrienn, aki ikertestvérével együtt azóta már a Dumaszínház fellépői közé küzdötte be magát, és minden erejével azon fáradozik, hogy megteremtse az iker stand up műfaját.

Néhány éve ez elképzelhetetlennek tűnt, mivel volt egy időszaka az életüknek, amikor annyira összevesztek, hogy még a közösségi oldaluk és e-mail fiókjuk jelszavait is megváltoztatták, hogy a másik ne lép­hessen be.

– Azt akartuk, hogy legyen saját magánéletünk, és ne mossanak minket össze az emberek. Ne legyen az, hogy ha valamelyikünk olyat tesz vagy mond, ami a másikunknak nem tetszik, azt mondják az emberek: „Ti mondtátok”, és mindkettőnkre megorrolnak az egyikünk miatt. Becsuktuk a másik előtt az ajtót, és közben mindketten szenvedtünk. Szörnyű időszak volt, akkor jöttünk rá, hogy mi szinte ketten alkotunk egy embert, és belebetegszünk, hogyha nem segítjük egymást. Most is vannak kisebb vitáink, de akkor eszünkbe jut ez a rossz időszak, és nem fajulnak el a dolgok. Akkor vitatkozunk, amikor úgy érezzük, hogy a másik lazsál vagy nem vesz komolyan olyan dolgot, ami a másiknak fontos – árulta el Melinda.

Nincs esze, ezért popzenész akar lenni Cristofel

A nőverés után ismét nagy dobásra készül VV Cristofel, és már most sejthető: ez is legalább olyan fájdalmas lesz… A kubai macsó ugyanis elindul a Hungary’s Got Talent műsorában, ahol zenésztársával, Futyival lép a zsűri elé.

– Másfél éve dolgozunk együtt Futyival, mint együttes. A Testosteron Boys egy popegyüttes profi menedzsmenttel. Paródiaegyüttesnek indult, csak közben kiderült, hogy jobbak vagyunk mindenkinél, amit tudunk, az tánc, ének a legmagasabb szinteken – mondta lapunknak Cristofel, aki kiskora óta érzi, hogy tehetséges énekes.

– Király Viktor, Király Linda sehol sincsenek, Vastag Csaba sem, mert annál jóképűbb vagyok, meg izmosabb. Országos, átütő sikert várok az RTL Klub műsorától. Popénekes akarok lenni, meg mivel nagyon jól nézek ki és izmos vagyok, ezért jövőre testépítő versenyen fogok elindulni és meg is fogom nyerni – ígérte Cris, aki szakácskisegítőként és feketemosogatóként keres pénzt addig is, amíg az álomkarrier beindul. Sok minden szerepel a terveiben, ám az nem, hogy tanuljon és szakmát szerezzen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142271_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713470417
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713470417
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713470417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713470417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók