Celeb

Bekokainozva okozott balesetet Curtis

Munkatársainktól

Létrehozva: 2016.12.05.

Újabb ismert emberről tudtuk meg, hogy kokainnal él: a szakértők megállapították, Curtis kokaint fogyasztott januárban, mielőtt oszlopnak hajtott.

Gáspár Laci, Stohl András, Kucsera Gábor, Farkas Péter, VV Aurélió és új „versenyzőként” Curtis. Az Édes élet sztárja, Majka zenésztársa csatlakozott ahhoz a kétes hírű társulathoz, akiknek a nevét drogüggyel kapcsolatban is emlegetjük.

Oszlopnak csapódott

A szabadszájú rapper idén január 1-jén Budakalászon hajtott neki autójával egy oszlopnak. A rendőrségi nyomozás lezárult, a Bors pedig azt is kiderítette, a szakértők megállapították: Curtis bedrogozva ült volánhoz. „A Szentendrei Járási Ügyészség 2016 novemberében bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat” – közölte megkeresésünkre Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Fő­ügyészség szóvivője, megbízott főügyészségi osztályvezető ügyész. „A bűnügy vádlottja 2016. január 1-jén Budakalászon a Pomázi úton – kokain fogyasztását követően – közlekedett egy személygépkocsival. Ezen az útszakaszon lehajtott az útpadkára és egy villanyoszlopnak ütközött. Személyi sérülés a baleset következtében nem történt, ám a villanyoszlop tartóoszlopa eltörött.”

Másnapos voltam

Az eseményeket követően egy nappal Curtis a közösségi oldalán adott – egészen más – magyarázatot tettére, sőt a Tények is forgatott vele. „Előző este, szilveszterkor buliban voltunk, ahol persze én is ittam, nem vágtam totálra magam, de becsíptem, ezért nem ültem kocsiba, hagytam a helyszínen az autót és taxival mentem haza. Aludtam, nem sokat, pár órát, de teljesen kipihenten indultam el a kocsiért. A szonda így is elszíneződött… Nyilván az előző este miatt. Nem tudom, mi a szabály, mennyi idő után tisztul ki az ember, mikor szabad újra volán mögé ülni. Ha hibáztam, sajnálom, és vállalom érte a felelősséget” – közölte, a közösségi oldalán pedig egyértelműen állást foglalt az ügyben is, miért csúszhatott oszlopnak. „Félelmetes volt, kielőztem egy autót, de ahogy visszasoroltam, elvesztettem a kontrollt, és megtörtént a baj. Nyári gumi volt az autón, talán ez lehetett a probléma. A lényeg, hogy személyi sérülés nem történt, én is megúsztam egy karcolás nélkül” – írta.

Két évet kaphat

Curtis jogosítványát ezt követően bevonták. A rendőrök vér- és vizeletvizsgálatra is elvitték a zenészt, amelynek eredményeként a szakértők megállapították – drogot fogyasztott.

– Az ittas vezetés bódult állapotban vétségért alapesetben két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki – mondta ezzel kapcsolatban megkeresésünkre dr. Bacsek György ügyvéd. Curtis a Borsnak azt mondta, ő nem, csak az ügyvédje fog majd beszélni. A Bors megtudta, hogy a rapper a lehető legjobb helyen kopogtatott segítségért: a balesete ügyében az a kiváló jogász védi, akinek az édesapja bebizonyította, hogy akár az is megúszhatja felfüggesztettel, aki bódult állapotban halálos balesetet okoz. Dr. Zamecsnik Péter védte Császár Elődöt, aki 1998 decemberében bedrogozva okozott halálos balesetet, egy 25 éves rendőr halt meg. Curtist a fia, dr. Zamecsnik Tamás védi.    

Két éve nőt vert

Bő két évvel ezelőtt, 2014 augusztusában Curtist volt barátnője hozta kellemetlen helyzetbe. Bettina akkor azt állította nyilvánosan, párja megverte, ököllel ütötte őt. Összevert arcáról képeket is nyilvánosságra hozott. Curtis akkor az Instagramon ismerte el, hibázott: „Ember vagyok, hibáztam! Vállalom és sajnálom! (…) Én is elítélem, amit tettem! Sosem gondoltam, hogy valaha is ilyet teszek" – írta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel