Celeb

Básti Juli: Először és utoljára feküdtem koporsóban

Fái

Létrehozva: 2019.12.07.

A Seveled című romantikus vígjátékban a Kossuth-díjas színésznőnek olyan dolgokat is meg kellett tennie, amit egyébként soha ki nem próbált volna. De így is imádta a forgatás minden percét.

Forrás: Czerkl Gábor

Szerette a filmet?

Nagyon! Felhívott a rendező, Orosz Dénes, hogy rám gondolt, elolvasnám-e a forgatókönyvet, és elmennék-e castingra? Tetszett a forgatókönyv, hogy nem csak művi, egyszerű kis vígjáték. Igazi élethelyzetek, zseniális dialógok vannak benne, ami a színésznek csemege.

Ön, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, castingra?

Igen, mert meg kell nézni, hogyan működünk együtt. Milyen a kémia Mészáros Bélával, Tenki Rékával. De máskor is elmegyek castingra, a mai világban ez normális dolog. Egyébként a fiatalok nem annyira ismernek. Színházba nem nagyon járnak a mai filmrendezők.

Dénes megnézett színházban, ami nekem külön pozitívum volt. Elolvastam a forgatókönyvet, láttam, hogy nagyon jó, a szerep is, boldogan igent mondtam. A Bélát régóta ismerem, Rékával dolgoztam is. Tehetséges, komoly, mély érzésű, a szakmát komolyan vevő, maximalista emberek.

Dénes határozott rendező, aki teli van szeretettel a színészek felé. Velünk van, amitől a színészek kinyílnak, és jól tudnak dolgozni. Feszített munkatempó volt, de nyugalom.

Bodrogi Gyula és Cserhalmi György kettőse zse­niális. Milyen volt találkozni velük?

Nagyon szellemes jeleneteik vannak. Gyurival sokat dolgoztam életemben, öreg motorosok vagyunk a szakmában. Csodálatos élmény volt újra találkozni, látni, hogy milyen kedve van neki is dolgozni. Jól esett kicsit dumálni. Nincs túl sok jelenete, de azok értékes pillanatok. Ha csak megáll és néz, az is csodálatos.

Jó, hogy színész, és ez „csak” film, de akkor is, befeküdt egy koporsóba!

Az nagyon rossz volt! Még sosem feküdtem koporsóban. Engem biztos, hogy hamvasztani fognak! Ez volt az első és utolsó koporsóban fekvésem. De a betegágyban feküdni is rossz volt, mert teli voltam mindenféle csövekkel.

A temetések viszont rettentően jók voltak, sokat nevettünk. Ott cigarettáznom kellett, pedig leszoktam a dohányzásról huszonöt éve. Furcsa volt. Bevettem a számba a cigit, megszívtam, és majdnem elhánytam magam. Iszonyú keserű volt. Hogy dohányozhattam?! De élveztem azt is. Iszonyú szél fújt a forgatáson, ahogy ki volt ásva a sír, fújta a homokot az arcunkba.

Rezes Judit a forgatás alatt már tudta, hogy várandós második kisfiával, de még pici volt, nem árulhatta el senkinek.

Én tudtam! Láttam, hogy sokat alszik, mindig álmos. Kérdeztem, hogy mi van vele, akkor elmondta, de nem adtam tovább, a titkokat nagyon meg tudom tartani.                                          

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137327_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713598510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában