Celeb

Barta Sylvia családja is megfertőződött a koronavírussal

Bors

Létrehozva: 2020.04.17.

Elmúlt a láza a koronavírussal megfertőződött tévésnek. Barta Sylvia még gyenge, de már a gyógyulás útjára lépett, családja – akik tünetmentesen vészelték át a vírust – mindent megtesznek érte.

Mint tudjuk, a vírus nem válogat: kormányzóhelyettest, volt minisztert, hollywoodi sztárt, olimpikont is megfertőzött. S a járványt kishazánkban sem érdekli, ki civil, ki ismert. Barta Sylvi március végén, közösségi oldalán tett először említést róla, hogy ágynak döntötte valami nyavalya, majd egy héttel később kiderült, hogy a hazai sztárvilágban őt érte el elsőként a koronavírus.

A csinos időjós akkor köhögésről, lázról, hidegrázásról, izomfájdalomról számolt be, és azonnal önkéntes karanténba vonult. Gyorsan összekészítette a kórházi csomagját is, ha állapota hirtelen rosszabbodna, minden szükséges holmija egyben legyen, de szerencsére erre nem került sor. Közel egy hónapja ki sem mozdul otthonról, szerető családja ápolja, orvosai pedig telefonon kontrollálják az állapotát.

A Bors szerette volna tudni, Sylvia hol tart a vírussal való öt-hetes harcban, így feltárcsáztuk az időjós számát, amit pár csörgés után férje, Kolossváry Ádám vett fel.

– A nejem még erőtlen, sokat fekszik, de mi mindenben segítünk neki. Szerencsére láza már nincs, nem szed gyógyszert sem, és étvágya is van, egyszóval úgy vélem: legyőzte a vírust! De természetesen ezt majd csak egy negatív teszt fogja biztosan alátámasztani – mondta az aggódó férj, aki lapunknak arról is mesélt, hogy tinilányaival hogyan élte meg az édesanya lebetegedését.

– Hazudnék, ha azt mondanám, nem ijedtünk meg, de mindvégig pozitívak vagyunk. Sylvi nincs elzárva tőlünk, ugyanis a lányokon, és rajtam is átment a koronavírus, csak mi szerencsésebbek voltunk, és tünet nélkül megúsztuk, ellenben az édesanyjukkal. De most már több mint egy hónapja mindnyájan szigorúan a négy fal között élünk. A nejem receptjeit is elektronikusan írja fel az orvos, a házba senki sem lép be, se ki. A gyógyszereket is más váltotta ki és hozta el nekünk – árulta el a férj, akit az orvosok felkészítettek rá, hogy neje előtt még hosszú út áll, hogy újra a régi legyen.

Sylvi kálváriája ugyanis a negatív teszt után sem ér majd véget, a teljes gyógyuláshoz egy hosszas terápia vár rá, mert a tüdejét is elérte a vírus. Ehhez a szükséges antibiotikumkúrát már megkapta, amiről ő maga is beszámolt közösségi oldalán, miközben nem győzött hálálkodni követőinek a sok támogatásért.

– Szeretném nagyon megköszönni a rengeteg aggódó, szeretetteljes üzenetet. A közeli és távolabbi ismerősöktől, kollégáktól, sporttársaktól, sőt, még az országhatáron túlról is kaptam biztató szavakat! – írta ki az érzelmes sorokat az időjós, aki bízik benne, hogy következő posztjában már a száz százalékos gyógyulásról írhat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137327_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt