Celeb

Bálint Toncsit elítélték: 1,3 milliót kell fizetnie volt párjának

Bors

Létrehozva: 2016.02.25.

Az első fokú ítélet szerint Bálint Antóniának 1,3 millió forint kártérítést kell fizetnie volt párjának és feleségének, mert írt róluk.

Ítéletet hirdettek első fokon: Bálint Antónia A királynő meztelen című életrajzi könyvével nem csak volt párját, annak feleségét is megsértette, így az egykori szépségkirálynőnek kártérítést kell fizetnie. A bíró az ítélethirdetéskor elmondta, a jelenleg banki alkalmazottként dolgozó Antónia levéltitkot sértett azzal, hogy a könyvben volt párja feleségének SMS-ét nyilvánosságra hozta, neki és feleségének jó hírnevét megsértette, valamint az engedélye nélkül hozta nyilvánosságra a férfi fényképét.

Ezért Toncsinak a saját költségén kell a forgalomba még nem ke­rült kötetekben kijavítania a jogsértő tartalmakat, valamint 15 napon belül volt párjának egymillió, a férfi feleségének pedig 300 ezer forint kártérítést megfizetni. Mindezek mellett perköltséget és eljárási illetéket is kiróttak rá, így csaknem másfél millió forinttal lett szegényebb Antónia a kötetnek köszönhetően.

Ő maga a tárgyaláson nem jelent meg, sőt az ügyvédjét sem küldte el. Az ellene pert indító házaspár pedig nem hagyta, hogy fényképet készítsünk róluk, hiszen nem közszereplők. Nyilatkozni sem akartak.

Azt még nem lehet tudni, hogy Toncsiék fellebbeznek-e az ügyben, mindeddig nem sikerült őket elérni. Azt mindenesetre kijelenthetjük: egyelőre nem biztos, hogy jó üzletet csinált az életrajzi kötettel. Mint ahogyan arról a Bors két éve elsőként beszámolt, Toncsi mögül kifarolt egy kiadó is, így saját költségen, saját vállalkozásával adta ki a könyvet. Az első hírek szerint csak néhány száz darabot adtak el belőle. Toncsi ugyanakkor állította, jóval több fogyott.

Korábban ráadásul egy közeli rokona éppen a Borsnak beszélt arról, hogy Antónia volt párja hogyan bánt az akkor állapotos nővel. A férfirokont fel is jelentették, őt is elítélték már jogsértés miatt. Antónia szintén hasonló sorsra juthat. A rokon állításai ugyanis a kötetben is szerepelnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”