Balázs Péter: Jegygyűrű nélkül semmi sem megy!

Vegye, hiszen ötven éve hordja. Sőt! 51 éve él a feleségével, Csillával szeretetben.

Anélkül, hogy a feleségem ne szeretett volna ennyire, nem alakult volna így a házasságunk, akkor semmi sem lenne. A közös élet csak együtt működik. Mi mindent együtt csináltunk. Építettük a házunkat, ha hívtak, vállaljam-e, terveztünk, sok-sok hibát elkövetve. Csodálatos, színes életünk volt. Remélem, még lesz is, ha a Jóisten megengedi.

Még jó sokáig.

Ahogy múlnak az évek, hiába is próbálja az ember tartani magát, itt-ott elkezd fájni, hullik a haj, de ez hozzátartozik. Az fontos, hogy a színésznek a lába ne fájjon, mert ezt a hivatást lábon hordjuk ki. Sokat kell ácsorogni. Amikor kezdtem, egy alabárddal álltam a régen lebontott Nemzeti Színházban, és ma is állok a színpadon. Ma már kevesebbet, nem szabad visszaélni a közönség szeretetével.

Az iskolában ismerte meg a feleségét?

Egy közös barátunknál ismerkedtünk meg, aki később a lányunk keresztanyja lett. Voltak házibulik, nem olyanok, mint ma. Összejöttünk, beszélgettünk, talán szólt egy magnó, egy ilyenen láttam meg a feleségem. Nagyon megtetszett, utánajártam, hol tudnék vele még találkozni. Aztán hosszú udvarlás következett. Mindketten elvégeztük, amit el kellett, aztán Veszprémbe kerültem, ott rámtört a magány. Próbálkoztam a lánykéréssel, és legnagyobb meglepetésemre igen lett a válasz. Ez 1967-ben történt, azóta sok idő eltelt.

Színész, biztos széttépték a nők, mégis hűséges maradt. Hogy sikerült?

Nem voltam olyan szép ember, annyira divatos. A férjek nem voltak féltékenyek rám. Később sokszor hallottam: úgy hasonlít az édesapámra, nagyapámra… A családok színésze voltam. Részese lehettem jelentős dolgoknak, mint a Popfesztivál, az István, a király, emblematikus animációs filmek. Ott voltam sok helyen, ha nem is én vittem a prímet. Jelen lehettem a színházi, televíziós életben színészként, és rendezhettem is. Az életem folyamatos munka volt, és lesz is.

Elsőként 1989-ben Dario Nicodemi Hajnalban, délben, este című kétszemélyes darabját állította színre Eszenyi Enikővel és Kaszás Attilával.

Nem ez volt az első, de az első olyan, amire odafigyeltek. A Vígszínház tagja voltam, Enikőre és Attilára osztottam ezt a szerelemről szóló tündéri darabot. Kitörölhetetlen élmény, emlék, hogy részese lehettem. Hogy küzdhettem érte, mert az akkori vezetés azt akarta, Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán játssza, mert ők ismertek. Ragaszkodtam az akkor még ismeretlen fiatal emberekhez, küzdöttem értük. Tetszett, amit csináltak, mondtam, higgyék el, ők is híresek lesznek. Később Attilával nagyon jó barátságot ápoltam, sokszor találkoztunk.

Sokat dolgozik?

Derékig járunk az évadban. A Szolnoki Szigligeti Színházban egy évadban hat darabot mutatunk be. Tizenháromezer bérletesünk van, ami egy hetvenkétezres városban nagyon szép. Szeretik a változatos, közönségbarát műsortervet. Persze vannak komoly előadások, Macbeth, Fizikusok, Tizenkét dühös ember. De kifejezetten népszínházat szerettem volna. 2007-ben ez szitokszónak tűnt, de ma már majd' mindenki ezt csinálja. Mindenfajta színháznak van létjogosultsága, csak az unalmasnak nincs. Olyan városban, ahol egy színház van, igyekezni kell minden néző kedvére tenni.

Hogy áll a színház felújítása?

Abban reménykedtünk, ebben az évben elkezdődik, de januárra tolódik. Május 31-re terveztük az utolsó előadást, aztán áttelepülünk az Abanovák Kulturális Központ színháztermébe. Ezért egyhelyszínes darabokban kellett gondolkodni, mint a Vörös lámpás ház, amivel indítottuk az évadot. Lesz a Dzsungel könyve, a szilveszteri gálaműsor, Tizenkét dühös ember, Nyolc nő, Arzén és levendula, és a Charlie nénjével fejezzük be.

Szolnokon él, ahol színházigazgató, vagy Budapesten?

Szolnokon van egy kis másfél szobás szolgálati lakás, ha rendezek, játszom, akkor ott húzódom meg. De előtte is volt életünk, egy szép kertes házban lakunk Budaligeten, amit huszonnégy éve építettünk. A gyerekek, Bianka, Bence felnőttek, kirepültek, de gyakran jönnek haza. A fiam négy fiúunokával ajándékozott meg, nagy boldogságot szereznek nekünk. Domokos Álmos tizenegy lesz, ő akkor született, amikor igazgató lettem. Félix Ferdinánd nyolcéves, Vilmos János öt, Fülöp Leopold pedig kettő. A Balázs név egyszerű, választottak hozzá kacifántos keresztneveket. Képzelje, négy fiú! Nehéz, de a menyem csodálatos munkát végez. Azt mondják, a nagyszülők és az unokák közt azért olyan jó a viszony, mert közös az ellenség, a szülő. (nevet) Mi mindent megengedünk nekik. Az unokáinak pont olyan huncut a szeme, mint önnek. Nagyon kedves. Mindegyik egy kicsit más. Ki erre, ki arra hasonlít a családban.

Művészcsaládba született, édesanyja Mednyánszky Henriett, az Operaház balerinája volt, fellépett még az angol királyi család előtt is.

Mednyánszky Ágival, a húgával az Operaházban voltak növendékek, ott tanultak balettozni. Felnőttek, és mivel túl nőiesek lettek a vonalaik, karaktertáncosként dolgoztak tovább. Ági tizenhárom, anyám tizenhat éves volt, amikor megalakították a Sisters Madist, amivel bejárták Európát nagy revüműsorokkal. Londonban is voltak nyolc hónapig, ekkor nézte meg a királyi pár is. Édesanyám emlékkönyvében megvan róla a fotó. Úgy tizennégy éves lehetett a mostani Erzsébet királynő. A háború vetett véget a turnéjuknak, 39-ben haza kellett jönniük. A negyvenes években városi színházakban léptek fel, ott ismerkedett meg apámmal, aki színész volt. 41-ben házasodtak.

Egy éve veszítette el az édesanyját, aki minden premierjén ott volt.

Szolnokon nem mindig, már 93 éves volt, az utazás nehezére esett. De levittem magammal, ha úgy érezte, elég erős megnézni. Napi kapcsolatban voltunk, óriási szeretetben. Hatalmas veszteség. A húgommal, Eszterrel teljesen odavoltunk. De a dédi még ismerte az unokáimat, kivéve a kis Fülöpöt. Az élet ilyen, de hatalmas történelmi ívet élt. Mindent megélt, és annak az ellenkezőjét is. Jól viselte, büszke vagyok rá, szeretnék hozzá hasonlítani.

Építészmérnöknek készült, és gitározni tanult.

Volt olyan sanda gondolatom, hogy építőművész leszek. A gimnáziumban ez iránt érdeklődtem, Le Corbusier, a modern építészet megfogott engem, de a reneszánsszal is komolyan foglalkoztam. Elhatároztam, hogy az leszek, de aztán valami forradalmi hevület elvitt a főiskolára, és a nézők „pechére” felvettek a főiskolára, ez lett belőlem. (nevet) Ha teremteni akarunk, akkor mindegy is, hogy a Jóisten hová tesz.