Balázs orrára koppint Andy Vajna

Balázs orrára koppint Andy Vajna

Rádió1
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 06. 05:30
Elnézik Sebestyén Balázsnak, hogy kedd reggel a Rádió 1 Reggeli Show-jának élő adásában keményen bírálta az Orbán-kormány CEU-t kicsináló intézkedését.
D. A.

Tudni kell, a rádiónál a kormánybiztos, Andy Vajna foglalkoztatja Sebestyén Balázst és műsorvezetőtársait. A Rádió 1 tulajdonosa és a szabadszájú rádiós munkakapcsolatának első igazi próbatétele volt a kedd reggeli adás, amelyben Balázsék állást foglaltak az ellehetetlenített Közé-európai Egyetem ügyében. Balázs többek között elmondta, hogy az egyetem bezárása a Rákosi-rendszerre emlékezteti.

„Aki azt gondolja, hogy ez az egyetem és a kormány ügye, nagyon nagyot téved. Sokkal többről szól. Az elmúlt húsz évben olyan országban akartunk élni, ahol szabadon taníthatsz, választhatsz iskolát, és hogy mit akarsz tanulni. Ezt lerombolni, iskolákkal, egyetemekkel háborúzni nagyon-nagyon rossz kort idéz" – mondta akkor élőben az akkor még csak tervezett, azóta megszavazott törvényről.

A műsorvezető jól érezte, amikor a Borsnak az adás után azt mondta, szerinte emiatt nem fogják kirúgni. Úgy fest, működik Vajna és Sebestyén megállapodása, miszerint arról beszélhetnek a Reggeli Show-ban, amiről csak akarnak. Vajna szerint viszont a rá­diós nem kellő körültekintéssel dolgozta fel a témát.

– Nem hiszek a cenzúrában, azt viszont elvárom, hogy minden témát kiegyensúlyozottan mutassanak be – mondta a Borsnak Vajna, aki Ba­lázst egyébként tehetséges rádiósnak tartja.

Nincs cenzúra

Amikor Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Ferenc átigazolt a Rádió 1-hez, hallgatóik attól tartottak, behódolnak a hatalomnak, hiszen a rádió tulajdonosa a kormánybiztos Andy Vajna. Akkor Balázsék mindenkit megnyugtattak: műsorukat senki nem fogja cenzúrázni. Azt kérték, ha bárki úgy érzi, hogy műsorukkal „tolják valaki szekerét”, akkor az nyugodtan szóljon.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.