Celeb

Balázs Klári: mellőlem nem tudták elcsábítani Gyurit

Ocskó Zsolt

Létrehozva: 2018.02.11.

Korda György és Klári soha nem voltak féltékenyek egymásra: az énekesnő szerint a férje megtalált benne mindent, amit a nőkben keresett.

Ha nem Korda György felesége lenne most, akkor milyen élete lenne?

Fogalmam sincs, honnan lehetne tudni? Ezen még sosem gondolkodtam, mert ennek így kellett lennie.

Nem is voltak mélypontjai a házasságuknak?

El kell keserítenem mindenkit, de nem volt ilyen egyetlen egyszer sem. Ezt soha senki nem hiszi el, mert úgy tartják, hogy egy házasságban mindig vannak veszekedések, de mi inkább megbeszélünk mindent. 

Nagy nőfaló hírében állt Korda György, mégis mi volt az, amivel ön ennyire megfogta?

Ezt mindig próbálják kiszedni belőlem, de nem volt ilyen. Jó időben találkoztunk. Negyven­éves múlt, amikor összejöttünk, addigra valószínűleg már kiélte magát, és talán az is szerepet játszhatott ebben, hogy bennem megtalált egyszerre mindent, amit a nőkben keresett.

Féltékenység sem mérgezte a kapcsolatukat?

Nem, sosem. Mi megbízunk egymásban, és szeretjük egymást. Annak idején körülöttem is bőven legyeskedtek fiúk, és persze egy-két elvetemült rajongólány Gyuri körül is mindig felbukkant. Sőt néha még ma is látunk elképesztően rámenős rajongókat, de ilyenkor mindig csak összenézünk Gyurival, és mosolygunk egyet.

Hiú nőnek tartja magát?

Nem ez tölti ki az életemet, nem bámulom órákon át magam a tükörben. A színpadi ruha az más eset, fellépés előtt fel szoktam próbálni, hogy megnézzem, mennyire megy majd Gyuri öltözékéhez. A bőrömmel nagyon sokat törődöm, és ezt nagyon meg is hálálta az évek során. Jó minőségű, feszes bőrt a sebészi szike nem képes nyújtani. Az rendben van, hogy valaki elmegy, és csináltat egy ráncfelvarrást, de attól 
a bőre nem lesz szép és jó minőségű. A bőrt ápolni kell, kiváló minőségű krémekkel kell kezelni, és mindenek­előtt  tisztán kell tartani. Ez egy másfajta életstílus. Ez nem nagyzolás, hanem odafigyelés és igényesség kérdése. Ettől jobb az ember köz­érzete és nagyobb az önbi­zalma.

Mennyire házias feleség?

Elég keveset alszom, mindenről azt gondolom, hogy akkor van jól megcsinálva, ha azt én csinálom meg. Persze, ez nem így van, mert vannak feladatok, amelyeket más is el tudna helyettem végezni. De arra a személyre még vadászom, aki erre alkalmas. Ez nagyon összetett dolog. Gyuri szokott is szólni, hogy  „Klárika, pihenjél kicsit, majd megcsinálja valaki más. Ne legyél maximalista!” Nálunk a konyhának makulátlanul tisztának kell lennie, nem lehet a hűtőszekrényen ujjnyom, ételfolt a pulton. 

Ha már a konyhánál tartunk, szokott főzni?

Nagyon szeretek főzni.  Igyekszem úgy csinálni, hogy legyen rá időm. Nem akarom a hazai éttermeket bántani, de amikor olyan hírt olvasok, hogy a raktárban romlott hús volt vagy nem ismerik az eredetét, akkor elgondolkodom, hogy nem egyszerűbb-e, ha én a kis tiszta konyhámban gyorsan összedobok egy főzeléket tükörtojással vagy egy levest. Mert arról legalább tudom, hogy tiszta és jó anyagokból készült, és nincs benne tartósítószer. Sokkal jobban szeretek itthon enni, mint bárhol máshol.

Van valami hóbortja vagy hobbija, amire nem sajnálja a pénzt?

Nem gyűjtök semmit. Van egy olyan szuper órám, amit sze­retek és büszke vagyok rá. Ennyi.

Mi volt a legszebb bók, amit valaha Gyuritól kapott ?

A közösen eltöltött 38 év alatt rengetegszer mondott nekem szebbnél szebb dolgokat. Lehetetlen mindegyiket felidézni, de a legutóbbi még most is a fülemben cseng. Amikor repülőgépen jöttünk haza Amerikából, az indulás után nem sokkal iszonyatos viharba keveredtünk. Hatalmas hátszél volt, recsegett-ropogott az egész gép, szinte végig az óceán fö­lött. Gyuri mindig átalussza a repülőutat, de én most annyira féltem, hogy nem hagytam aludni. Ő megfogta a kezemet, ami az izgalomtól nyirkos és hideg volt, de Gyuri végig el sem engedte. Aggódva kérdeztem tőle: „Mi lesz, ha lezuhanunk?” Erre azt válaszolta: „Akkor sem történne semmi baj, hiszen együtt vagyunk, itt vagyunk egymásnak, együtt éljük át ugyanazt”. Ezen elgondolkodtam, és valahogy azonnal megnyugtatott, hogy tényleg, milyen igaza van. Ha egyedül, nélküle kellett volna ugyanezt átélnem, akkor belehaltam volna. De számtalanszor mondott már nekem nagyon kedves, gyönyörű gondolatokat. De én is szoktam ám szépeket mondani neki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt