Celeb

Balázs Andi nem vállalt el egy szerepet, mert a hírneve miatt kérték fel - videó

Bors

Létrehozva: 2018.06.05.

Noha színésznőként már jó ideje a pályán van, csak az elmúlt bő egy évben ismerte meg a nagyközönség egy reklámszereplésnek, majd pedig A Nagy Duettnek köszönhetően. A hirtelen jött “sztárság” persze több helyen érezhetően megmutatkozott: van olyan darab, ahol korábban alig páran tapsolták meg, manapság pedig már-már nagyobb ováció fogadja, mint a főszereplőket. Ugyanakkor beszámolt egy olyan esetről is a Bors Nagy Duett Backstage stúdiójában, amikor valaki pont azért kérte fel őt egy adott szerepre, mert híres lett - noha ugyanaz az ember már korábban is látta játszani, mégsem ajánlott neki szerepet. No ez volt az, amikor Andi azt mondta: ha korábban nem kellettem, akkor most se kelljek - és visszautasította a felkérést.

A színésznő egyébként stábunknak elárulta: noha nagyon élvezte az énekes versenyt, egy cseppet sem volt olyan könnyű otthonosan mozognia a színpadon egy ilyen szituációban. “Színházban sem érzem magam profinak, nem hogy még itt!” - magyarázta Andi, hozzátéve: míg egy színházi előadást hosszú próbafolyamat előz meg, ahol bele kell helyezkednie egy szerepbe, itt minden egyes héten (újabb és újabb dalban) magát kellett megmutatnia - ami bizony egész más.

Noha A Nagy Duett véget ért, a www.borsonline.hu/backstage oldalra még mindig érdemes ellátogatni, hiszen több tucatnyi interjú és kulisszatitok közül lehet válogatni!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában