Balázs Andi: Az internet nem ölel meg

Vendég volt Joshi Bharat karanténbeszélgetésében, ott hangzott el az a mondat, hogy az internet nem ölel meg. Kitől származik?

Az édesapámtól. Több mint kétszáz kilométerre lakik tőlem, telefonon és interneten tartjuk a kapcsolatot. Látjuk is közben egymást, ami nagy megnyugvás mindkettőnknek. Esténként ír egy hosszú levelet, hogy mi történt vele aznap. Ő szokta mindig mondani, hogy az internet nem ölel meg. Minden mást lehet pótolni, de azt nem. Ebben az időszakban ez valóban különleges mondat. Én is így érzem. Látom a barátaimat, a családomat, naponta többször beszélünk, de az ölelés hiányzik.

Különösen jó a kapcsolatuk?

Mindig nagyon jó volt. Rendkívül bölcs és érzékeny, de emellett célratörő. Fantasztikus ember. Hatalmas szív, mégis férfias erő lakozik benne. Ő a példaképem és az édesanyám. Édesapám most a világot jelenti.

Mikor vesztette el az édesanyját?

Hat éve. Ez „borzasztóság” az életemben, megpróbálok vele együtt élni. Eleinte azt hittem, hogy jobb lesz, de soha nem lesz. Mindennap feltör, itt hordom a sejtjeimben a hiányát. Bele kell törődnöm, hogy életem vé­géig a hiányával kell együtt élnem.

Apukája, hogyan viseli, hogy egyedül maradt?

Eleinte rettenetesen. Nagyon erős féléves gyászból állt fel. Kihúzta magát, és azt mondta, a családomnak szüksége van rám. Viseli, ahogy ezt negyven év házasság után lehet. Nem hagyjuk magunkat, mert szükség van ránk. Ebben is egyformák vagyunk.

Hasonlítanak?

Igen, külsőleg, belsőleg. Apukám ugyanúgy néz ki, mint én, csak szakálla van. (Nevet) Anyukám is mindig ezt mondta. Nálunk különösen szoros az apa-lány kapcsolat. Honnan származik? Békés megyéből, Gyomaendrődi lány vagyok. Huszonegy éves koromig ott is éltem, utána kerültem fel Budapestre, ahol összeszerelmesedtem életem párjával, Gáborral, akivel tizennyolc éve vagyunk együtt. Most ünnepeltük az évfordulónkat.

Fiatalon találkoztak.

Huszonhárom évesek voltunk, amikor megismerkedtünk. Kézenfekvő volt, hogy „összereklámszatyrozunk”, mert bútorunk nem volt. Kibéreltük életünk első igazi albérletét, egy picike, szoba-konyhát. Bárhol otthont tudok varázsolni, egy pillanat alatt fészket rakok. Őrületesen szerelmes időszak volt. Ketten a világ ellen. Ha most valaki látja, hogyan élünk, és megdicséri, mindig azt mondom, ha tudnád, milyen volt az első! Beesett az eső a sarokba. A szüleim vettek lábast és törölközőt, semmink nem volt.

Gábornak is van köze a színházhoz?

Igen, ő produkciós vezető volt a Karinthy Színházban, most pedig a saját művészeti ügynökségét dirigálja. Mindent tud a színházról, amit én nem. Tökéletesen átlátja a színház gazdasági felépítését. Nálunk Gábor a praktikusabb, ő is kezeli a pénzt.

Jól viseli az önkéntes karantént?

Igen, mert szerencsére kertes házban lakunk. Négy kutya, két cica, falkában élünk, nagy a jövés-menés. Az első sokkon túlvagyok, amikor közölték, hogy az évad végéig nem mehetek színpadra. Az nagyon kemény volt. Mi lesz velem színház nélkül? De ezen is túllendültem. Az is apukámtól ered, hogy igyekszem mindenben a legjobbat látni. Nem erőszakosan, nem izzadságszagúan. Elfoglalom magam, varrok maszkokat, lekötöm a figyelmem, és rengeteget olvasok. Gábor pedig itthonról online dolgozik. Már beálltunk egy napirendre. Szórakoztatom a barátaimat, a követőimet, naponta gyártok vicces videókat, a maszkvarrásról, főzésről. De most az a lényeg, hogy maradjunk otthon.

Jó összezárva?

Szimbiózisban élünk, nem zavarjuk egymást. Megtanultuk egymást tolerálni, ez az egyik titka a kapcsolatunknak. Tiszteljük a másikat. Van, hogy rápillantok délelőtt, és azt gondolom, de jó, olyan rég volt, hogy együtt voltunk délelőtt! Ha elszomorodnék, kimegyek a friss levegőre, megsimogatom a kutyát, és minden újra szép.