Celeb

Bakács elnézést kért Orbán Viktortól, de visszajön

uv

Létrehozva: 2016.03.14.

Bakács Tibor Settenkedő a március 4-i, Honthy és Hannah című élő rádióműsorában cigá­nyozta Orbán Viktort, amivel nem csak a hallgatók, de a rádió vezetősége szerint is átlépett egy határt.

A műsort azonnal felfüggesztették, de végső döntés csak pénteken délután született, a Tilos Rádió kuratóriuma és a szabad szájú kritikus összeült egy elbeszélgetésre. A Megasztár egykori zsűritagja a döntés kapcsán sajtóközleményt adott ki, amiben hivatalosan is bo­csánatot kér Orbán Viktortól, és bejelenti műsora megszűnését.

„Elnézést kérek a magyar mi­niszterelnöktől, hogy pozitív diszkriminációt felhasználva megvédtem a nagy nyilvánosság előtt, mint nem antiszemitát. Ugyanakkor kénytelen vagyok bejelenteni, hogy tizenöt év után megszűnik a Honthy és Hannah rádióműsor. (…) Ebből is látható, hogy a sajtószabadság a kormány káros tevékenysége révén tovább szűkül. Ezt az bizonyítja, hogy a Tilos Rádió, félve a hatalomtól, elébe menvén a tapasztalatból ismert károknak, gyors öncenzúrát gyakorolt. (…) Csak azt tudom mondani, amit Douglas Mac Arthur tábornok, amikor a japánok megkergették, hogy visszajövök” – írja a kritikus, aki a sorok közt már utal rá: a történtek ellenére is van maradása a rádiónál.

– Abban egyeztünk meg, hogy a Tilosban újra indul műsorom. Tehát nemcsak nagyképűsködöm, hogy visszajövök. Hogy pontosan mikor, azt viszont még nem tudom. Egy biztos, nem a Honthy és Hannah műsorban, és nem is abban a stílusban térek vissza. A véleményemet ezután sem rejtem véka alá, de sokkal rafináltabban, például rádiójáték formájában fejtem ki – mondta a Borsnak az egyébként ma már Szerbiában élő újságíró.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711675213
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711675213
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711675213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...