Celeb

Bajor özvegyét anyagilag is segítik

F. Zs.

Létrehozva: 2015.04.01.

Bár nem kérte, az elhunyt színész barátai nem hagyják, hogy bármiben hiányt szenvedjen Bajor Ildikó. Az asszonyt anyagilag is támogatják.

Már nyolc hónapja, hogy elment Bajor Imre, de a hiánya a mai napig ugyanúgy fáj az özvegynek, mint azon a rettenetes napon, amikor el kellett búcsúzniuk egymástól. Ildikó azóta a magányt választotta, a lábát alig teszi ki a fülei házból, ahova olyan szorosan láncolják oda az emlékek, hogy kérdéses: képes lesz-e valaha elköltözni.

Persze, még nem aktuális beszélni erről, hiszen Ildikó addig lakik ott, ameddig csak kedve tartja, mégsincs kizárva, hogy a ház fenntartásának költségeit egyszer csak nem tudja majd kigazdálkodni. Hogy akkor mi lesz?
Az özvegynek nehéz a helyzete, de szerencsére nem kilátástalan, hiszen Bajor Imre legjobb barátai nem hagyták egyedül. A Bors értesülései szerint rendszeres támogatásban részesíti több ismert közéleti szereplő, köztük Verebes István, Juszt László, Heilig Gábor és Eszményi Viktória is. A hírességek persze nem beszélnek erről, de az ismerősök tudják, hogy kik azok, akik Ildikót kérés nélkül is segítik.

– Ez az asszony sosem kér, nem panaszkodik senkinek, de nyilvánvaló, hogy nincs könnyű helyzetben sem anyagilag, sem lelkileg – mondja az egyik névtelenséget kérő ismerőse. – Ezzel együtt azt lehet mondani, hogy van remény, mert Imi barátai – az a kevés, aki mellette maradt – a mai napig nem engedték el Ildikó kezét.
Bajor Imre több mint fél éve, 2014 augusztusában hunyta le örökre a szemét. Az özvegye azóta is mély szomorúságban tölti a mindennapjait, kevesekkel áll szóba, idegenekkel gyakorlatilag nem is kommunikál. Sőt egy ideje már azokkal sem, akik régen közel álltak hozzá, de megszólaltak a nyilvánosság előtt Imre egészségi állapotával kapcsolatban.

– Nagyon kevesen maradtak körülötte, most már tényleg csak azokkal tartja a kapcsolatot, akikben feltétel nélkül megbízik. Van, aki pénzzel, de a legtöbben ebéd-vacsora meghívásokkal, hosszas beszélgetésekkel járulnak hozzá ahhoz, hogy az élete könnyebben elviselhető legyen.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora