Celeb

Bajor Imre volt gyógyítója: Felmentettek a kuruzslás vádja alól!

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2016.10.31.

Vitára akart hívni egy biológus professzort az alternatív gyógyítás egyik legismertebb hazai képviselője, Bajor Imre egykori gyógyítója. Aztán maga a kihívó futamodott meg.

Vargha Zoltán ak­kor került a lapok címoldalára, amikor a nagybeteg Bajor Imre hozzá fordult segítségért. A színésznek már nem volt vesztenivalója és választása sem, a kínai orvosok, akikhez barátok pénzén utazott kezeltetni magát, azt mondták neki, hogy nincs tovább, nem tudnak segíteni rajta. A színész régóta ismerte a Vargha Metodika rendszert és nagyon bízott benne. Bajor más alternatív gyógymódokat is kipróbált, de semmi sem segített – hét hónap múlva elhunyt. Varghát sokan vádolták ekkor kuruzslással.

– Nagyon sok perem zajlik, van, amit én indítottam és van, ami ellenem folyik, de az egyik legfontosabbnak nemrég lett vége – mondja a Borsnak Vargha.

– Jogerősen felmentettek a kuruzslás vádja alól! Ez nagyon fontos lépcsőfok, hiszen Imre halála után engem mindennel megvádoltak, boszorkánysággal is. A gyógymódom bizonyítottan mű­ködik, hírességek, sportolók, politikusok, egyszerű em­berek jártak hozzám, számtalan gyógyulásról tudok beszámolni. Imre életét hét hónappal hosszabbítottam meg, ami fő­leg annak fényében nagy dolog, hogy a hagyományos orvoslásban az a nagy eredmény, amikor percekkel hosszabbítanak életet.

Ha már hagyományos orvoslás: nemrégiben újra kemény kritika érte Varghát és az alternatív orvoslást, Boldogkői Zsolt biológusprofesszor a következőket mondta róla a Klub Rádióban: „Az alternatív orvoslás minősített esetű téveszme vagy átverés, hiszen pénzzel kapcsolatos, kihasználják a betegeket. Éppen ezért nem hagyott ez a dolog számomra más lehetőséget, mint hogy felvegyem ellene a harcot.”

Az ökológusként végzett, molekuláris biológiát tanító professzor szavai nagyon felbőszítették Var­ghát. Annyira, hogy mint megtudtuk, nyilvános vitára hívja ki a professzort.

– Most mit vitatkozzak azzal, aki még egy influenzát sem gyógyított meg soha életében? – kérdez vissza Vargha, és bevallja, meggondolta magát.

– Boldogkői professzor kiváló orvosokat és természetgyógyászokat gyaláz, amiről szívesen vitatkoznék vele, de a jogászaim azt mondják, ne álljak bele egy ilyen dologba. Fontosabb, hogy gyógyítsunk to­vább még akkor is, ha – nem titok –, az elmúlt időszak komoly károkat okozott nekünk.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Titkos nyomozás folyik a volt győri rendőrkapitány ügyében, már 18 gyanúsítottat hallgattak ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145748_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt